Engedtessék meg nekem, hogy a magyar nyelvben való sajnálatos tudatlanságom ellenére születésemtől a sírig szívemben és érzéseimben magyar maradjak, és ennek megfelelően odaadóan elő kívánjam mozdítani a magyar zenekultúra ügyét.

Liszt Augusz Antalnak

Életrajz - Kokas Dóra

CSELLÓ

Kokas Dóra zenész családba született, ahol mindig is körülvette a zene szeretete. Hétéves korában vett részt első csellóversenyén, és azóta olyan eredményeket tudhat magáénak szólóban, mint a 2017-es Hamburg Debut Nemzetközi Csellóverseny 1. díja, a 2016-os Nemzetközi Brahms Verseny 2. díja, a 2018-as Schoenfeld Nemzetközi Zene Verseny 3. díja, vagy a 2014-es Pablo Casals Nemzetközi Csellóverseny két különdíja. „Minden verseny egy mérföldkő a számomra. Nagyon szeretem a versenyekre való intenzív felkészülés időszakát, ilyenkor minden agysejtem arra koncentrál, hogy a legjobbat hozzam ki magamból.”

Kokas Dóra 2016-ban diplomázott a Zeneakadémián, ahol Perényi Miklós volt a mestere. „Hihetetlenül inspiráló személyiség, akiből nincs még egy a világon. Rengeteget tanultam tőle a zene iránti tiszteletről és arról, hogyan érdemes megközelíteni egy művet, de példaértékű számomra az élethez való hozzáállása is.” A csellóművésznő jelenleg a londoni Razumovsky Akadémián Oleg Kogan osztályában tanul. „Ő az orosz iskolát képviseli, és kivételesen nagy figyelmet fordít a technikára.”

Fiatal kora ellenére Kokas Dóra rendkívül tapasztalt kamarazenész, tizenhét évesen kezdett vonósnégyesezni a Kelemen Kvartett csellistájaként, amellyel többek között olyan versenyeken nyertek első helyezést, mint a világ egyik legnagyobb kvartett megmérettetéseként számon tartott Premio Paolo Borciani Verseny vagy a Pekingi Nemzetközi Vonósnégyes Verseny. Bár 2015-ben úgy döntött, hogy egy időre kilép a Kelemen Kvartettből és az egyéni, szóló karrierjére koncentrál, a kamarazene azóta is főszerepet játszik az életében. „A kamarazene számomra abszolút csúcspontja a zenének, ebben érzem igazán otthon magam.” A kvartetthez kötődik egyik legkiemelkedőbb zenekari élménye: Kocsis Zoltán felkérésére egy alkalommal vendégként a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szólamait vezették olyan művekben, mint Richard Strauss Imígyen szóla Zarathustrája és Sosztakovics 1. zongoraversenye. Kocsis Zoltán mentorként is közel állt a kvartetthez. „Bartók vonósnégyeseit gyakran játszottuk neki, meghatározó élmény számomra, ahogy ott ül velünk a partitúrával és Bartók zenéjéről beszél.”

Kamarazenészként Kokas Dóra olyan partnerekkel játszott és játszik rendszeresen együtt, mint Joshua Bell, Pekka Kuusisto, Nicholas Altstaedt, Maxim Rysanov, Vilde Frang, José Gallardo vagy Frankl Péter. „Az igazán jó kamarapartnerekkel azonnal érzem, hogy együtt lélegzünk és hasonló tisztelettel közelítünk a művekhez.” Rendkívül sokszínű az a repertoár, amellyel a csellóművésznő koncertezik. Elképzelhetetlennek tartja az életét Bach nélkül, de legalább ilyen közel áll hozzá Schubert és a már említett Bartók zenéje is.

Játszott már a hamburgi Laeiszhalle, a Wigmore Hall, a Berlini Konzerthaus, a Berlin Philharmonie vagy a Salzburgi Mozarteum színpadán, a legerősebb szálak mégis a Zeneakadémia Nagyterméhez kötik. „A legőszintébb, legcsodálatosabb érzés a Zeneakadémia Nagytermében játszani, olyan hihetetlen energiák összpontosulnak a színpadon.” A hagyományos koncertek mellett nagy élmény számára, ha gyerekeknek játszhat, és volt már példa arra is, hogy Indiában, egy utca közepén ült le spontán zenélni. Miközben csellójátékában erősen jelen van saját személyisége, mindig a mű lehető legtisztább tolmácsolására törekszik. „Azért gyakorlunk, hogy közelebb kerülhessünk a művek igazi lényegéhez, ahhoz, ahogyan a zene a szerzőben megszólalhatott. Zenészként elsősorban a művekből és nem magunkból kell átadnunk a legtöbbet a közönségnek is.”

 

> REPERTOÁR

> FOTÓK

> HANG