Az ízlés valaminek a tagadása. A zseni állít, mindig csak állít.

Liszt Ferenc

Sorozatok 2021. tavasz

Kedves Közönségünk!

A rendkívüli helyzet rendkívüli megoldásokra késztet minket is. 2021-es műsorterveinket részben már a pandémia okozta bizonytalanság közepette alakítottuk ki, abban a hitben, hogy meg tudjuk valósítani őket. Ahogyan haladunk előre az időben, úgy látjuk, hogy a nyilvános rendezvényeket érintő korlátozások 2021 elején még életünk részei maradnak, a közönség nagy valószínűséggel csak online közvetítéseken találkozhat kedvenceivel.

Ennek ellenére úgy döntöttünk, közreadjuk 2021 első félévére vonatkozó műsortervünket, még ha nem is lehetünk biztosak abban, hogy az itt közöltek maradéktalanul meg tudnak valósulni.

Több jelentős külföldi együttest eleve lemondtunk, a hazai programok közül pedig többet próbáltunk későbbi időpontra helyezni, így is növelve az esélyét annak, hogy már közönség jelenlétében tudjuk megrendezni őket. Igyekeztünk így is izgalmas, kitűnő hazai és külföldi együtteseket, szólistákat felvonultató műsorokat összeállítani.

Az alábbi lista tematikus csoportosításban tartalmazza tervezett koncertjeinket, hasonlóan korábbi, bérleteinket bemutató oldalunkhoz. Most azokat a programokat is sorozatokba foglaltuk, amelyekre máskor nem szoktunk bérletet kiadni. A járványhelyzet okozta bizonytalanság miatt ezúttal nem hozunk forgalomba klasszikus bérleteket, és a jegyek árusítását is csak akkor kezdjük el egy-egy koncertre, amikor már biztosak vagyunk megrendezhetőségükben.

Amíg fennmarad a korlátozás, és nem lehetséges közönség jelenlétében koncerteket tartani, addig Online Koncerttermünkön keresztül élő stream közvetítéssel juttatjuk el a zenei élményt Önökhöz. Egyes programok esetében ez hozhat műsorváltozást, de arra törekszünk, hogy minden programunk az eredeti közreműködőkkel és műsorral, az itt meghirdetett időpontokban legyen követhető.

Reméljük, mindenki megtalálja az érdeklődéséhez leginkább illeszkedő sorozatokat, előadókat, műsorokat, és minél előbb találkozhatunk koncertjeinken személyesen is.

Szép zenei élményeket kívánunk, vigyázzanak magukra!

Csonka András programigazgató


Zenekar a központban

  
2021. 03. 31.Purcell Kórus és Orfeo Zenekar
2021. 05. 20.Várjon Dénes és a Bécsi Kamarazenekar
  


A fekete-fehér színei

2021. 04. 09.Palojtay János
2021. 05. 12.Balog József
2021. 10. 01.Berecz Mihály
2021. 10. 17.Alexander Melnyikov
2021. 11. 26.Sam Haywood
2021. 12. 09.Farkas Gábor


Négyszer négyes

  
2021. 09. 30.Novus String Quartet
2021. 10. 20.Castalian Quartet
2021. 12. 04. Korossy Vonósnégyes
  


Kamarazene karnyújtásnyira

  
2021. 02. 03.Baranyay László és egykori tanítványai
2021. 05. 18.Julian Rachlin és Sarah McElravy
2021. 06. 09.Erdődy Kamarazenekar
  


Kamarazene – Y generáció

2021. 02. 28.Egy nap Párizsban
2021. 03. 03.Miriam Helms Ålien, Szabó Ildikó és Lajkó István
2021. 03. 30.Karasszon Eszter, Szalai Éva és Keller András
2021. 04. 28.Kamara-Kör
2021. 05. 05.Farkas Mira, Nyári László és Devich Gergely


Itt és most

2021. 01. 08.Vidovszky László retrospektív est I.
2021. 02. 24.Amadinda Percussion Project
2021. 04. 07.Esszenciák – a STUDIO 5 szerzői estje
2021. 10. 16.Vidovszky László retrospektív est II.

 

Bővebb információk állandó sorozatainkról az alábbi linkeken találhatók: