Az a feladatunk, hogy valódi tehetségeket formáljunk, akikben megvan a mesterré váláshoz szükséges képesség, s ne foglalkozzunk a tehetségtelen középszerrel.

Liszt Giovanni Sgambatinak

A gyermek Mozart és az öt próbatétel

2019. október 9.

„Beszámoló egy igen figyelemreméltó fiatal muzsikusról” – olvasható egy 1781-ben megjelent hatszáz oldalas könyv tartalomjegyzékében. A Miscellanies című angol kötet – többek közt bizonyos madarak periodikus el- és feltűnéséről, az északi-sark elérésének lehetőségeiről és ókori tragédiákról szóló tanulmányok között – Mozart csodagyermek éveinek egyik legfontosabb dokumentumát tartalmazza.

A fent említett beszámoló szerzője Daines Barrington angol ügyvéd, régiséggyűjtő és természetbúvár volt. A kis Mozarttal való találkozására 1765 júniusában, Mozarték nagy európai körútja alatt került sor. A tudós meglátogatta a családot londoni szállásán, hogy személyesen és nem nyilvános keretek között győződjön meg Wolfgang híres zenei képességeiről. Írását eredetileg a Royal Society folyóirata, a Philosophical Transactions közölte, majd négy angol csodagyermek rövid bemutatásának társaságában került a szerző említett esszégyűjteményébe.

Ma, amikor a zenetanulók és zenészpalánták elsősorban zeneművek interpretációját sajátítják el a kottából, a zenei képesség mérésének Barrington-féle módja meglepő lehet. Nemcsak a kis Mozart, de a kötetben bemutatott négy másik gyermek leírásában is fontos szerephez jutott ugyanis a lapról olvasás és az improvizáció (vagy ahogy másképp nevezték, ex tempore játék). Sok esetben egyébként sem választotta el éles határvonal a komponistákat és a hangszerjáték mestereit; sőt, billentyűsöktől egyenesen elvárták, hogy képesek legyenek legalább egy jelzésszerűen leírt harmóniamenet önálló kidolgozására. A romantikus tradícióban a fantáziálás a nyilvános koncertek magától értődő részét képezte, elég Lisztre és növendékeire gondolni. A 18-19. századi billentyűs iskolák (köztük a legismertebbek, Carl Philipp Emanuel Bach, Daniel Gottlob Türk és Carl Czerny munkái) egész fejezeteket szentelnek a rögtönzés fortélyainak, annak szükséges előfeltételeként pedig a természetes készséget, az összhangzattani alapismereteket, valamint a hangszeres virtuozitást sorolják fel.

 


A gyermek Mozart akkor is tudott improvizálni,
amikor letakarták a csembaló billentyűit.

Első próbatételként Barrington egy nem sokkal azelőtt készült duettet tett Wolfgang elé, amelyet még sosem láthatott. A gyermek nemcsak végigénekelte a saját szólamát, de kíséretet is játszott hozzá csembalón, illetve kijavította apját, ha az hibázott a másik énekszólamban. Ahogy elkezdte a darabot, azonnal eltalálta, milyen tempóban és stílusban kell előadni, ami – Barrington külön kiemeli – még nagy mesterek közt is párját ritkítja.

Ezután Wolfgangnak egy szerelmi- és egy bosszúáriát kellett improvizálnia. (Utóbbi közben a szemtanú szerint úgy felizgatta magát, hogy fel-felemelkedett székében, és megszállottan verte a billentyűket.) Mint Barrington megállapította, a darabok terjedelme és formája megfelelt annak, ami az operaszínpadokon megszokott volt, és gazdag invencióról tanúskodtak.

Wolfgang végül három kisebb feladatot teljesített: kitűnő technikai készséggel játszotta el saját, éppen befejezett etűdjét, megadott dallamszólam alá basszust írt (vagyis megharmonizálta), és akkor is folytatta a játékot, miután letakarták a csembaló billentyűit.

Kivételes tudás, érzék és tehetség nélkül nem sikerült volna teljesítenie a próbákat, de dolgát megkönnyíthette, hogy annak idején szinte kizárólag kortárs műveket játszottak. Ő elég sok darabot hallott, és elég muzikális volt ahhoz, hogy beszélje a kor zenei köznyelvét, és a kotta alapján is el tudja képzelni egy-egy rész karakterét, vagy megidézze a zenei figurákat, amelyek az operákban egy adott szöveghez és drámai helyzethez társultak. Az egyébként messzemenő csodálat hangján szóló Barrington nem is állította, hogy a kisfiú többet tett volna: a két áriáról úgy nyilatkozott, nem voltak különösebben kiemelkedőek, épp csak jobbak a középszerűnél. Nem jósolta meg a jövőt…

Egy azonban biztosan kiderül Barrington beszámolójából. A csodagyermek Mozartnak legalább ugyanolyan intenzíven kellett használnia zenei fantáziáját, mint az ujjait. És tette ezt máskor is, amikor Bécsben és Olaszországban hasonló próbatételek elé állították.

 

Molnár Fanni

Címkék