Egész tehetségüket latba vetve követik
Komlós Katalin professzor emeritus összegzése a Zeneakadémia zenekarának legutóbbi fellépéséről, valamint Rolla János „megfellebbezhetetlen minőséget, ízlést, értő stílusismeretet sugárzó”, félévszázados koncertmesteri tevékenységéről.
A Concerto Budapest által szervezett március 10.-i Mozart-nap egy csodálatosan felvillanyozó órájáról szeretnék beszámolni, amelynek déli ½ 2 és ½ 3 között lehettek részesei a jelenlévők a Zeneakadémia nagytermében. A fiatal Mozartot idézték meg a Zeneakadémia fiatal hallgatói, egy nagyszerű mester, Rolla János vezetésével. Pontosan egy hónappal korábban, február 10.-én egy szintén egész napos vasárnapi program keretében már hallhattuk ezt a Rolla János vezette ifjú zenekart, amikor „A Tehetség napja” címet viselő – tanítási órákat, előadásokat, hosszabb-rövidebb koncerteket tartalmazó – eseménysorozat zárásaként szenzációs hangversenyt adtak, Mozart és Csajkovszkij művekből.
Az elmúlt vasárnapra két közel egy időben keletkezett, két nagyon ellentétes karakterű művel készült fel a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara: a 17-esztendős Mozart első önálló, azaz nem átiratként készült zongoraversenye (D-dúr, K. 175), és a K. 183 g-moll szimfónia alkotta a műsort. A versenymű szólistája a szerzőnél alig egy évvel idősebb Vajda Marcell, a Zeneakadémia Előkészítő Tagozatának hallgatója volt, a teljes produkció spiritus rectora, motorja, tévedhetetlenül irányító és inspiráló mestere pedig Rolla János.
A legendás Rolla János, akitől a Liszt Ferenc Kamarazenekar élén végzett félévszázados koncertmesteri tevékenysége alatt nem hallottam egyetlen olyan előadást, ami ne a megfellebbezhetetlen minőséget, ízlést, értő stílusismeretet sugározta volna. Ezt a mérhetetlen tudást és tapasztalatot most Rolla átadja a fiatal generációnak, nem csak pedagógiai érzékkel és igényességgel, hanem határtalan lendülettel és lelkesedéssel. Nem karmesteri pálcával dirigálva, hanem a koncertmesteri székben ülve, ahonnan karizmatikus személyisége halálbiztosan tartja össze az együttest. Kézzel tapintható az ifjú muzsikusok rajongása, akik egész tehetségüket latba vetve követik minden gesztusát.
A zongoraverseny szólistája briliáns vitalitással, sodró hévvel játszotta magánszólamát: óhatatlanul az volt az ember érzése, hogy ilyen ifjúkori művet ifjú muzsikusnak kell játszania. Remekül szólt a zenekar, vonósok és fúvósok egyaránt – gyönyörű oboaszólókat, gikszermentes kürt-állásokat, puha fagott-dallamokat hallottunk. Számomra a kamarazenélés magasiskoláját jelentette a g-moll szimfónia Andante tételének a megszólaltatása: a visszatérés előkészítése és megérkezése – elsősorban a koncertmester hallatlanul érzékeny megformálásának köszönhetően – felejthetetlen marad. A siker óriási volt: a szimfónia fináléját meg kellett ismételnie az együttesnek.
Ez a „Mester és tanítványai” felállás csodás távlatokat nyit a Zeneakadémia növendékei számára. Talán az idős Végh Sándor jelenléte és művészi nevelőmunkája varázsolta így el a salzburgi Mozarteum fiatal muzsikusait néhány évtizeddel ezelőtt, egy nagy pálya megkoronázásaként. Mindenesetre várjuk a folytatást!
(Elhangzott 2019. március 16.-án a Bartók Rádió Új Zenei Újság című műsorában)