Elhunyt Bartalus Ilona ének-zene tanár, karnagy
A Zeneakadémia egykori oktatója életének 81. évében távozott az élők sorából.
Bartalus Ilona Kőröstarcsán született 1940. szeptember 11-én. A Zeneakadémián középiskolai énektanár- és karvezetőképző szakot végzett Vásárhelyi Zoltán, Szőnyi Erzsébet és Bárdos Lajos irányításával. 1964 és 1976 között a Lorántffy utcai Zenei Általános Iskolában volt tanár, karnagy és gyakorlatvezető-tanár. 1973–74-ben, majd 1980–84-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, 1979-től 1985-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanított. Számos kanadai intézménybe hívták meg kurzusokat tartani: 1970 és 1972, valamint 1974 és 1978 között a University of Western Ontario, London, 1985–86-ban a waterloo-i Wilfrid Laurier University vendégprofesszora volt, 1986-tól 1993-ig pedig a Victoria Conservatory of Music Szolfézs-zeneelmélet Tanszékét vezette. Tanított továbbá Japánban, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Bulgáriában, Csehszlovákiában és Jugoszláviában.
Több évtizeden át vezetett énekkarokat: 1964–1974-ig a Lorántffy Gyermekkórust és Kamarakórust, 1978–1984-ig között a Dúdoló Nőikart, 1987–1990-ig a Victoria Egyetemi Kórust, valamint 1986–1992-ig a Cantabile Nőikart.
1994-ben a Duna Televízió főszerkesztője és zenei vezetője lett. Számos zenei tárgyú filmsorozat kötődik a nevéhez: Gyere, pajtás, énekelni; Dúdoló; Kétszer kettő gyakran öt; Legyen a zene mindenkié; Zene tolmáccsal; A zene arcai.
Munkásságát 1999-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje polgári tagozatának díjával ismerték el.
Bartalus Ilonát augusztusban helyezik végső nyugalomra a Farkasréti temetőben.
Azt hiszem, hogy nagyon nagyon kevesen vannak olyanok a kortársaim között, akik nem csillogó szemmel emlékeznek vissza a Gyere pajtás énekelni televíziós sorozat adásaira, ahol Bartalus Ilona, a csodálatos „jammpappa” néni, „Schubert unokahúga,” lényegében egy egész generáció kedvenc ének-zene tanárává vált. S hogy miért? Mert szenvedéllyel hitt abban, hogy „a zene az élet lelke, amely életnedvet permetez szürke-szikkadt hétköznapjainkra.”
Bartalus Ilona egyike volt azon nemzetközi hírű magyar zenepedagógusoknak, aki évtizedeken át mérhetetlen odaadással, zenei igényességgel és igen nagyfokú kreativitással táplálta a „szép zene utáni vágyat” a fiatalokban, a fiatal muzsikusokban valamint a tanári és művészi pálya előtt álló egyetemi hallgatókban. Gyermekkora óta érdekelte a zenetanítás, ehhez a inspirációt legkorábban Farkas István tanár úrtól kapta Köröstarcsán, aki zongorára és szolfézsra tanította, majd Gulyás Györgytől a Tarhosi Énekiskolában és a debreceni Konzervatóriumban. A Zeneakadémia „felejthetetlen évei alatt,” ahova „kiadós félelemmel érkezett,” mások mellett Szőnyi Erzsébet, Ádám Jenő, Vásárhelyi Zoltán, Bárdos Lajos, Hegyi Erzsébet és Bartha Dénes tanították. Pályáját a budapesti Lorántffy Zsuzsanna Ének-zenei Általános Iskolában kezdte, az ott töltött időkre mindig úgy tekintett vissza mint a „szárnyalás, a helytállás és bizonyítás” éveire. Később szolfézst és zeneelméletet tanított a Bartók Konzervatóriumban és a Zeneakadémián is. 1967-től, vendégtanárként szinte folyamatosan tanított Kanadában és más országokban.
Bartalus Ilona tanításának minden pillanata a diákjairól szólt. Magát a „szív kertészének” tartotta, s Kodály nyomdokain járva, bárhol is járt, bárhol is tanított, egész életében azt képviselte, hogy a művészi zenét azért kell mindenkinek megismernie, mert „általa jobbá válunk.”
Az élet csodálatos ajándéka, hogy számos alkalommal beszélgethettem vele pályájáról, terveiről. Élőben láthattam (és csodálhattam) átszellemült tanítási óráit, amikor meghívásomra a kecskeméti Kodály Szemináriumon tanított. Soha nem felejtem el emberi és fizikai szépségét.
(Nemes László Norbert, a Kodály Intézet igazgatója búcsúja)