Az ízlés valaminek a tagadása. A zseni állít, mindig csak állít.

Liszt Ferenc

„Haydn Reloaded”

2019. október 21.

Az alapot adó zongora, a szerteágazó hegedűszó, s a kettőt összefogó-összetartó cselló. Mintha egyenesen Dani Imréről, Varga Oszkárról és Matuska Flóráról mintázták volna az ideális triófelállást, olyannyira egybeforr hangszerükkel a három ifjú művész karaktere. A köztük fennálló harmónia, párbeszéd és barátság Solti termi koncertjükön elevenedik meg november 22-én.

A hangverseny első félideje Joseph Haydn 44. zongoratriója köré szerveződik. Miért esett a választás erre a kamaraműre?

Varga Oszkár: A koncert alapötlete Haydn egyik zongorás triójának visszhangja két 21. századi zeneszerzőben, ezért választottuk a Haydn Reloaded címet. A szerző 44. E-dúr triója a központi szereplő, előtte egy Tornyai Péter-, utána pedig egy Balogh Máté- kompozíció áll. Ez a két darab önállóan is előadható, ugyanakkor egy művet, kerek egészet képeznek a Haydn-trióval. A célunk a tükröződés, újraértelmezés volt. Hogyan hatnak egymásra ezek a művek 300 év távlatából, illetve korunk zeneszerzőit miként inspirálja a klasszikus szerző? Azért választottunk Haydn-művet, mert általa lett népszerű a zongorás trió műfaja a bécsi és londoni polgári házakban, kávézókban. A szerző a kor kiemelkedő billentyűs játékosának, Therese Jansen Bartolozzinak ajánlotta  a 44. triót, melyet merész, de ízléses kísérletezés jellemez végig. Éppen ezért rendkívüli érdekességeket, humort tartogat a hallgató számára.

 

Dani Imre, Matuska Flóra, Varga Oszkár

 

 

Matuska Flóra: Érdekesség még, hogy Balogh Máté Haydn egyik, Therese Jansen Bartolozzinak írott levelét is belekomponálta a művébe. Ugyan a közönség számára ez nem derül ki, nekünk lényeges információt nyújt a darab megformálásához.

 

Milyen művek szerepelnek a kamaraest második részében?

V. O.: Jól ellensúlyozza az első félidőt Dvořák 4. „Dumky” triója, melyben a legmagasabb fokú kompozíciós technika olyan könnyedséggel és arányokkal párosul, amellyel ritkán lehet találkozni.

 

Beszéljünk az együttes alakulásáról, céljairól és sajátos nevéről! Milyen indokok állnak a névválasztás mögött?

Dani Imre: Zeneakadémista éveink alatt többször kamaráztunk már, de hárman, ebben a felállásban tavaly októberben játszottunk először. Varga Oszkárral évfolyamtársak voltunk, Matuska Flóra néhány évvel fiatalabb, 2018-ban végzett az egyetemen.

M. F.: A fent említett októberi koncerten kiválóan tudtunk együttműködni, így nem sokkal utána felmerült bennünk a gondolat, hogy folytatni szeretnénk a közös játékot. 

V. O.: Az Y nevet több ok miatt választottuk. A betű alkotóeleme három vonal, ami egybefolyik, így minket, mint formációt is jelképez. Mindannyian az Y generáció tagjai vagyunk, ennek minden pozitív-negatív oldalával. Kötelességünk minden tanultat újragondolni, újraértelmezni, magunkévá tenni. Mindent megkérdőjelezni és autentikus válaszokat találni. Bár az út elején vagyunk, nagyon sok tervünk van, melyek között koncertek, nemzetközi kamarazenei versenyek és mesterkurzusok is szerepelnek.

 

 

Mindhármuk életrajzából látszik, hogy szenvedélyes kamarazenészek. Mikor és hogyan dőlt el, hogy ebben az irányban teljesedik ki zenei karrierjük?

 

D. I.: Félig-meddig tudatosan döntöttem a kamarazenészi pálya mellett. Eleinte szembe jöttek velem e felkérések, amelyekhez szívesen csatlakoztam, és a kamarazenélés szépen-lassan átvette a stafétát a szóló fellépésektől. Ettől persze ugyanolyan lelkesedéssel játszom abból a repertoárból is, azonban a kamarazene nyújtja azt a hangzásélményt, amelyben leginkább otthonosan érzem magam. Szinte valamennyi létező formációban és hangszerrel játszottam már, és minden alkalommal örömmel nyugtázom, mennyire inspiráló számomra a próbákon való közös kísérletezés, és végeredményben a művek közös megformálása.  

 

M. F.: Azt gondolom, hogy nincs éles különbség kamarazenész és szólista közt, hisz a zenekarral való együttmuzsikálás is kamarazene. Az utóbbi időben egyre többet kamarázom, számomra az egyik legszebb része a szakmának, ha valakivel együtt zenélhetek. Az elsődleges célom azonban, hogy kategóriáktól függetlenül muzsikusként legyek jelen, akár szóló-, akár kamaraművekkel foglalkozom.

 

V.O.: A kamarazenélés gyermekkorom óta természetes része az életemnek, zenészcsalád leszármazottjaként otthonosan mozgok e műfajban a számtalan közös muzsikálásnak köszönhetően. Volt lehetőségem belelátni a szólistalétbe. Kis dózisban szeretem, de rájöttem, hogy nagy dózisban nem nekem való. Aki ismer, tudja, hogy néha túlságosan is társasági ember vagyok, ami a folyton utazó szólistaléttel összeegyeztethetetlen. Azon kívül külön szeretem, ha olyan emberekkel játszhatok, akikben határtalanul megbízom és mellette még nagyon jó barátaim is.  A kamarazenei koncerteken az ember egy olyan intim, különleges hangulatélmény részese lehet, ami páratlan. Egy zenekari és egy kamarazenei koncert között talán úgy írnám le a különbséget, hogy a zenekari olyan, mintha az ember hallaná egy lángelme nagyszabású beszédét, míg a kamarazenei ennek a lángelmének egy társával való beszélgetése, ahol sokkal több színben, rétegben és kötetlenebbül tud megnyílni, megmutatkozni  a személye. A zeneszerzők ebben a műfajban kimeríthetetlen mennyiségű kincset hagytak hátra, amik bizonyos szempontból a legnagyobb zenék a világon, példaként említhetném Schubert két csellós vonósötösét, vagy oktettjét.

 

Mit jelent ma Y generációs zenésznek lenni?

 

M.F.: Mindenekelőtt kihívást jelent az, hogy ne vesszünk el az információrengetegben. Annyi inger ér, hogy nehéz kiszűrni az igazán értékeset, és elkülöníteni a pusztán elengedésre érdemestől.

 

V. O.: Generációnk előnye ugyanaz, mint a hátránya. Mi tulajdonképpen egy digitális világba nőttünk bele, ami zenészként (is) azt jelenti, hogy a legtöbb dolgot készen és azonnal megkaphatjuk. Jó példa erre, hogy tizenéves koromban kezdtem el ritka, század eleji felvételeket gyűjteni. A Youtube előtti időkben sokszor hónapokat, éveket vártam arra, hogy egy felvételt megszerezzek, a várakozás alatt pedig végig azon fantáziáltam, hogyan szólhat az a bizonyos mű annak a bizonyos előadónak a hangjával, artikulációival, rubatójával. Aztán természetesen egyáltalán nem úgy szólt, ahogy elképzeltem. De ez a hosszú keresési folyamat és a vele járó burjánzó fantáziavilág sokat adott hozzá a hiteles interpretációimhoz. Manapság ezeknek a felvételeknek a kilencven százalékát  a mobilomon azonnal elérem, ami rendkívüli kincs, de veszélyes is, mert ezek nélkül a  hosszú folyamatok nélkül  nehezebb, sokszor lehetetlen hitelességet elérni.

 

Unger Anna

Címkék