A két magyar nem csak játszotta a zenét, ők maguk voltak a zene – minden idegszálukban – egészen az ujjuk hegyéig.

Adelheid von Schorn Reményiről és Lisztről

Orgona nyílt nap a Zeneakadémián

2014. április 8.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgona szakiránya április 11-én délelőtt 11-től várja az érdeklődőket a Régi Zeneakadémián.

"A nyílt napot évek óta megrendezzük, azzal a céllal, hogy a felvételizőknek és a Zeneakadémia orgona tanszaka iránt érdeklődő fiataloknak legyen lehetőségük betekinteni a tanszak életébe. A személyes bemutatkozás, a tanárok és a leendő diákok közötti kapcsolatok mindennél hatékonyabban népszerűsítik a tanszakot. Az orgonatanárok meginvitálásával pedig nem titkolt célunk az, hogy a mai magyar orgonahelyzetet illető kérdésekben egymás gondolatait megismerjük, és - a zeneakadémiai oktatók koordinálásával - közös álláspontot tudjunk kialakítani"- nyilatkozta még a 2013-as nyílt nap kapcsán Fassang László orgonaművész, a szakirány vezetője.

Az előadásokkal, hangszerbemutatókkal, mini mesterkurzusokkal és növendékkoncerttel fűszerezett nyílt nap délelőtt 11 órakor kezdődik Régi Zeneakadémián, ahol a Bach-termi orgona és a pedálcsembaló kipróbálása mellett a Liszt Múzeum megtekintésére is módjuk nyílik az érdeklődőknek. Délután 13 órától az orgona tanszak bemutatkozásával folytatódik a nyílt nap. Pálúr János Meggyőződés és meggyőzés az orgona oktatásban címmel, Ruppert István Hogyan olvassuk a kottát? címmel a stylus phantasticus előadási módról ad elő, Szabó Balázs témája Hangszerek az oktatás szolgálatában lesz, Fassang László pedig kreatív gyakorlás és improvizáció kapcsolatáról tart bemutatót. A nyílt nap programja este hatkor a Fő utcai Szent Ferenc Sebei templomban a Zeneakadémia orgonatanárainak koncertjével ér véget. A hangverseny műsora, és a nyílt nap részletes programja a Zeneakadémia egyetemi honlapján, az lfze.hu-n található meg.