Fokozatosan emelni kell a zeneművészet megértésének, kultiválásának és gyakorlatának színvonalát. Ez a feladat főképp az új Akadémiára hárul.

Liszt Augusz Antalhoz

Öt kvartett jutott az idei Bartók Világverseny döntőjébe

2021. október 28.

A nemzetközi zsűri olyan kiválónak látta a csütörtöki középdöntőben résztvevő vonósnégyes formációkat, hogy a tervezettnél többet engedett tovább a szombat esti fináléba.

A Zeneakadémia szervezésében megvalósuló, immár világszerte elismert megmérettetésen így az előirányzott három kvartett helyett öt vált esélyessé az összesen 24 ezer eurós díjakra. A bécsi illetőségű Chaos String Quartet, a japán tagokból álló Quartet Integra, a magyar, zeneakadémistákból álló Korossy Kvartett, a belgiumi Sonoro Quartet, valamint a New York-i The Juilliard School egykori és jelenlegi diákjai alapította Unison Quartet folytathatja a versengést.

 

Chaos String Quartet. Fotó: Zeneakadémia/ Erdős Dénes

 

Már a középdöntőbe is eggyel több, hat formáció helyett hét jutott be, e fordulóban egy-egy klasszikus, illetve kortárs vonósnégyest kellett eljátszaniuk. Választhattak Beethoven, Brahms, Csajkovszkij, Dvořák, Mendelssohn, Schubert, Schumann, Smetana vagy Verdi megadott művei közül, valamint a Bartók Világverseny tavalyi zeneszerző fordulójának két díjazott alkotásából. Utóbbiak esetében érdekesség, hogy a hét kvartettből négyen a japán Okamoto Sinszuke Kalligráfia Levegőre és Földre, hárman pedig Brandenburg Ádám Distances című kompozícióját adták elő.

 


Quartet Integra. Fotó: Zeneakadémia/Erdős Dénes

 

A döntőben, október 30-án este 19 órától a Zeneakadémia Solti Termében a továbbjutók előadásának tartalmaznia kell Schubert: c-moll vonósnégyestételét („Quartettsatz”), valamint egy teljes Bartók-vonósnégyest, amely lehet az elődöntőben játszott darab is. Bár az est végére megszületik a zsűri döntése, csak a másnap 19:30-kor szintén a Solti Teremben rendezendő gálakoncerten derül ki, hogy kik a díjazottak.

 


Korossy Quartet. Fotó: Zeneakadémia/Erdős Dénes

 

A döntőre és gálára még elérhetők belépőjegyek a Zeneakadémia honlapján és jegypénztárában.

Mindkét esemény megtekinthető lesz kimagasló minőségű, többkamerás internetes élő közvetítésben a Zeneakadémia honlapján, Facebook-oldalán és Youtube-csatornáján, valamint a verseny portálján, Facebook-oldalán és Youtube csatornáján. A vasárnapi gálaestet a Bartók Rádió is élőben sugározza majd.

 

Sonoro Quartet. Fotó: Zeneakadémia/Erdős Dénes

 

A rangos nemzetközi zsűri előtt zajló 2021-es Bartók Világverseny hétfőn kezdődött 11 vonósnégyes részvételével, amelyek fiatal, tehetséges tagjai a világ minden tájáról érkeztek, Ázsiától Észak-Amerikán át Európa több országáig.

 

Unison Quartet. Fotó: Zeneakadémia/Erdős Dénes

 

 

Címkék