Engedtessék meg nekem, hogy a magyar nyelvben való sajnálatos tudatlanságom ellenére születésemtől a sírig szívemben és érzéseimben magyar maradjak, és ennek megfelelően odaadóan elő kívánjam mozdítani a magyar zenekultúra ügyét.

Liszt Augusz Antalnak

„Tervszerűen váratlan” – interjú Bársony Péter brácsaművésszel

2019. március 14.

A mélyhegedű és a zongora párosa szólal meg az Itt és Most bérlet következő koncertjén. Bársony Péter és Balog József hangversenyén gondosan összeválogatott zenei különlegességek hangzanak el április 4-én. Az előadás egyik szereplőjét, Bársony Pétert, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Brácsa Tanszakának vezetőjét kérdeztük.

Öt kortárs zeneszerző hat művét választotta. Milyen központi gondolat fűzi össze a darabokat?

A koncerten Lukács Pál brácsaművész - a Zeneakadémia brácsa tanszakának alapítója - születésének 100. évfordulójára szeretnénk emlékezni Weiner László Brácsaszonátájával. Weiner Lukács Pál részére komponálta ezt a darabot, ahogy az összes többi brácsaművét is. Lukács számos szerzőt inspirált alkotásra. De sok más, mára picit elfeledett magyar brácsaművész is ihletett műveket, például Molnár Ferenc, a világhírű Róth vonósnégyes tagja, akinek a koncerten elhangzó Ernst Krenek Szonáta dedikációja szól. Nem mellesleg magyarországi bemutatóként csendül fel a mű, miként Eötvös Péter fantasztikus Brácsa duója is.

 


Bársony Péter és Balog József. Fotó: Bézsenyi Zsolt
 

 

Milyen elvet követ egy koncertműsor kialakításakor, s később, előadóként a műsor bemutatásakor?  

Az említett évfordulón, tiszteletadáson túl törekedtem arra, hogy az előadáson bemutatott művek szerzői között is legyen hasonlóság: mindegyikük kevéssé játszott, ugyanakkor ismert zeneszerző, mindegyiküknek rendkívüli termékenységet és kísérletező kedvet, de egyben fegyelmezett tervszerűséget is mutat az életműve, továbbá mindnyájuk életében egy tragikus törés váratlanul döntő hatással lett életükre, művészetükre, illetve Weiner és Schulhoff esetében halálukat is okozta.

Mindig izgatott, hogyan jelenik meg a „váratlanság és tervszerűség” kettőse egy szerzőnél, azután továbbgondolva az előadó interpretációjában s a közönség hozzáállásában. A hallgató élményként ragadja meg a váratlanságot, amelyet az előadóművészek újrateremtenek, felidéznek, a zeneszerzők számára pedig a váratlanság adja magát az inspirációt. Ligeti és Schulhoff fantasztikus ötletei jutnak itt rögtön az eszembe, a Szimfonikus költemény 100 metronómra, vagy a Kommunista Kiáltvány Oratórium. Az előadó ebben a folyamatban a közönség és az alkotó között foglal helyet, egyfajta hídszerepet betöltve.

  

Áprilisban nemcsak kamaraesttel, hanem brácsaversennyel is tisztelegnek Lukács Pál emlékének.

A két esemény egymástól független. Az áprilisi jubileum több program megvalósítására ad alkalmat, nagy öröm számomra, hogy hatalmas érdeklődés övezi a versenyt, huszonnégyen jelentkeztek, ez kiemelkedőnek számít a mi hangszercsoportunkban. 

 

Mi a véleménye a kortárs klasszikus zene brácsairodalmáról? Mi jelenti Önnek a legnagyobb kihívást a modern művek előadásában?

A mélyhegedűre íródott darabok száma ugrásszerűen megugrott a huszadik században, a brácsarepertoár jelentős része a múlt század terméke! Szerencsésnek mondhatom magam, mert tanulmányaim idején tanáraim fontosnak tartották, hogy a kortárs zene aktív részévé váljon a zenetanulásomnak. A műfaj intellektuálisan is izgat, és a kortárs zeneművek rengeteg hangszertechnikai kihívást tartogatnak.

 



Fotó: Léderer Anita
 
 

Mi változott az elmúlt évszázadban, mi okozta a brácsa „reneszánszát”?

Bár már a barokktól kezdve léteztek szólóművek brácsára, ám való igaz, hogy nagyrészt a kamara- és kísérőhangszer feladatát töltötte be. Az 1800-as évek vége felé kezdődött a hangszer újjászületése, a zeneszerzők rájöttek arra, hogy a visszahúzódó, lírai és az emberi lélekhez nagyon hasonló „hangszínt” a mélyhegedű kiválóan képes kifejezni. Általánosságban is jellemezte a huszadik század zeneirodalmát, hogy előtérbe kerültek a korábban háttérben meghúzódó hangszerek, például a nagybőgő vagy egyes fúvós hangszerek.

 

Mitől lesz vonzó egy kortárs zenei mű a laikusok számára? Mire számíthat a hallgatóság április 4-én?

A kortárs szó sokak számára ijesztő, és erre a műsorra talán nem is mondanám, hiszen Eötvös Péter darabján kívül mindegyik darab az elmúlt évezredben keletkezett. Megpróbáltam többféle stílusú mégis közös gyökerű műveket összeválogatni, és remélem, bizonyos szempontból minden darab váratlan lesz a közönség számára. Ligeti Brácsaszonátája, Etűdjei sem "szokványos" Ligeti művek, ilyenek ugyanis nincsenek a Ligeti életműben. Schulhoffnak nagyon szeretem jazzes karakterű művét, amely eredetileg szaxofonra íródott. Nem utolsósorban pedig meghatározó a kamarapartnerek személye is: Balog József kiváló zongoraművészt nem kell bemutatnom, Wenting Kang – a Tokiói Brácsaverseny győztese – pedig először áll a magyar közönség elé.

 

Unger Anna

Címkék