A legkisebbeknek sincs megtiltva, hogy nagy dolgokról álmodjanak, sőt törekedjenek is nagy dolgokra – szerényen, képességeikhez mérten.

Liszt Augusz Antalnak

Vujicsics

2014. szeptember 30.

Fennállása 40. évfordulóját ünnepli a Vujicsics Tihamér nevét viselő együttes szeptember 30-án. Sebő Ferenc írása eredetileg a Zeneakadémia Koncertmagazin 2014 őszi számában jelent meg.

Az 1974-ben alakult Vujicsics együttes a hetvenes években indult táncházmozgalom egyik reprezentatív csapataként kezdetben sokféle népzenét játszott, aztán Vujicsics Tihamér hatására lakóhelyük környékének szerb muzsikája felé fordultak. Ezen a szálon elindulva aztán természetes módon bővült ki érdeklődésük a horvát, illetve az egyéb balkáni népzenék felé. Azóta tehát elmondható, hogy a Vujicsics együttes a Magyarországon élő szerbek és  horvátok muzsikájából kiindulva hagyományos délszláv népzenét játszik. Repertoárjuk javát Vujicsics Tihamér, Bartók Béla és a saját gyűjtéseik képezik.

Kevés szó esik arról, hogy a magyarországi hangszeres népzenei revival kezdettől fogva rendkívül nyitott volt nemcsak a határokon belüli hagyomány belső tagozódása, hanem az azokon túlnyúló területek, a különféle etnikumok és a régizene összefüggései felé is. A balkáni zene (Európa régi hangjának) népszerűsége – a Vujicsics együttes munkájának is köszönhetően – a magyarországi zenekarok körében közkeletű. Ki kacérkodik vele, ki megpróbálja eredeti formájában előadni, de mindenképpen jelen van a mai zenei kínálatban. Sokan a legarchaikusabb formák miatt foglalkoznak vele, értem ez alatt az aszimmetrikus ritmusok gazdagságát, a dudahangzás ezernyi variációját, a csodálatos, kis ambitusú dallamok üdítő szépségét.
 

Fotó: Bácsi Róbert László


A sokféle stílus, sokféle formáció között mégis vitathatatlanul legnépszerűbbek a tamburaegyüttesek zenéi. Ez pedig arra vall, hogy a régizene iránti érdeklődés mégiscsak egy szűk szakmai közegé, a többség a modern hallásmódnak kedvező egyszerű, funkcionális többszólamúságot fogadja szívesen. A tambura valószínűleg a törökök közvetítésével meghonosodott hangszer, melynek újkori kiteljesedése tamburazenekarokká már a magyarországi cigányzenekarok mintájára történt. Népszerűsége a mai napig töretlen. Divatja egykor egész Magyarországra kiterjedt. A tamburazenekari muzsikának zeneileg kivételesen kifinomult, klasszikus mércével is elegáns előadása a Vujicsics együttest kiemeli a hasonló típusú zenekarok közül. Tagjainak különféle más zenei stílusokban (klasszikus zene, jazz) való jártassága a populáris táncházi zene és a feszesen megkomponált, műzenei hatásokkal operáló színpadi produkció egészen egyedülálló ötvözetét hozza létre. (Lehetne mondani, hogy a dinamika idegen az autentikus népzenétől, de kit érdekel, amikor a zene hatásos, és hogy úgy mondjam, a Vujicsics együttes saját kortárs muzsikájaként működik).

Meglehetősen ritka, hogy egy zenekar ilyen hosszú időn, negyven éven keresztül képes együttműködni. Bámulni való emberi és szakmai harmóniára vall, hogy az utódok nevelése és atyai támogatása is része ennek a tevékenységnek. A köpenyük alól előpenderedő Söndörgő együttest nem csupán a családi szálak kötik hozzájuk, hanem felvállalt szellemiségük, szakmai igényességük is.

Címkék