Engedtessék meg nekem, hogy a magyar nyelvben való sajnálatos tudatlanságom ellenére születésemtől a sírig szívemben és érzéseimben magyar maradjak, és ennek megfelelően odaadóan elő kívánjam mozdítani a magyar zenekultúra ügyét.

Liszt Augusz Antalnak

Ének karnyújtásnyira 2018/19

2018. június 19.

Női énekhangok egy bérletben!

Schubert Téli utazás című dalciklusát rendhagyó módon nem férfi, hanem női énekes, Baráth Emőke tolmácsolja, a zongorakíséretet pedig Razvajajeva Anasztázia hárfán játssza el. A különleges előadást koreográfia és vetítés színesíti.

Lucyna Jarząbek a magyar közönségnek már ismerős lehet: 2016-ban 3. díjas lett a II. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen. A Zeneakadémia Koncertközpont különdíjaként nyerte azt a koncertlehetőséget, melyre idén ősszel kerül sor. A műsort szláv romantikus zeneszerzők dalaiból és operaáriáiból állította össze az énekesnő, a duettekben partnere László Boldizsár lesz.

Theodora Raftis mindössze néhány évet tanult ösztöndíjjal a Zeneakadémián, ezalatt 2016-ban második lett a Simándy József Országos Énekversenyen és döntős volt a II. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen. Eredményeinek köszönhetően egyre többen figyeltek fel tehetségére, fellépett többek között a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Koncertjén magyar, francia, görög és spanyol zeneszerzők mediterrán tájakhoz kapcsolódó dalai szólalnak meg.

A Virág Emese zongoraművész által megálmodott, utolsó bérleti hangverseny a cigányság klasszikus zeneszerzőkre tett hatását mutatja be. A művek mellett – melyeket Horti Lilla, Wiedemann Bernadett és Kokas Katalin ad elő – Palya Bea eredeti cigánydallamokat is megszólaltat.

 

Bérletár június 1-től az első előadásig: 7 300 Ft