A legfontosabb osztály számomra – és a magyar zenészek százai számára – a kamarazenei osztály volt.

Solti György

Kamarazene Nagyteremre 2020/21

Az évad kamarazenei sorozatában igazi kuriózumnak ígérkezik a Les Vents Français fúvósegyüttes fellépése, hiszen tagjai – Emmanuel Pahud, François Leleux, Paul Meyer, Gilbert Audin és Radovan Vlatković – mind világszerte elismert szólisták. Műsorukon – Eric le Sage zongoraművésszel kiegészülve – Mozarttól Hindemithig 150 év fúvós kamarazenéje szólal meg. A bérlet további koncertjein nemzetközi koncerttermek világszerte elismert szereplői játszanak együtt magyar művészekkel. Daniel Hope és Claudio Bohórquez mellett Nagy Péter lép színpadra, októberi Brahms-estjükre a korai és az érettkori darabok közül válogatták össze műsorukat. Szintén a hamburgi születésű mester műveiből válogat Fenyő László és koreai partnere, a versenygyőztes Jiyeong Mun; hangversenyüket Richard Strauss 19 évesen befejezett szonátája zárja. Rendhagyó kamarazenei formációt alkot Kokas Dóra, Maxim Rysanov és Vadim Holodenko, akik 19. századi átiratok mellett olyan triókat is megszólaltatnak, melyek kifejezetten brácsára, csellóra és zongorára születtek.

 

Bérletárak 2020. május 31-ig: 12 300, 16 200, 20 000, 23 900 Ft

Bérletárak 2020. június 1-től az első előadásig: 12 900, 17 000, 21 100, 25 200 Ft

 

A bérletek megvásárolhatók személyesen a Zeneakadémia Koncertközpont jegyirodájában, illetve elektronikusan az alábbi gombra kattintva.

 

2020. október

2020. december

2021. március

2021. április