A zene Magyarország mindennapi életének mindig is jelentős része volt és az is maradt.

Solti György
Bartók Béla

Bartók Béla

Nagyszentmiklós, 1881. március 25. – New York, 1945. szeptember 26.

A 20. századi zeneszerzés egyik klasszikusa, Liszt mellett a legnagyobb magyar zeneszerző. Etnomuzikológusként Kodállyal együtt alapozta meg a hazai népzenegyűjtést; a nemzeti feladatot nemzetiségi (román, szlovák) gyűjtésekkel már korán az összehasonlító zenefolklór összefüggésébe helyezte.
 
1881-ben született Nagyszentmiklóson (ma Sînnicolau Mare, Románia), tanítónő édesanyja volt első zongoratanára. Apját, aki földművesiskolai igazgató volt, hétéves korában veszítette el. Érettségit Pozsonyban tett; itt alaposabb zenei oktatásban is részesült. Dohnányi tanácsára választotta tanulmányai folytatására a bécsi helyett a budapesti Zeneakadémiát. 1899 és 1903 között végezte el a zongora (Thomán István) és zeneszerzés (Hans Koessler) szakot. A gyermekkori táncdarabok, majd mind igényesebb romantikus ciklusok után közvetlenül nem zeneakadémiai tanulmányai, hanem Richard Strauss Zarathustrájának élménye váltja ki ifjúkori nagyszabású művei megírását. A nemzeti műzene megteremtését naiv módon valósítja meg az 1904-ben itthon nagy sikerrel bemutatott Kossuth szimfónia. 1905-ben a párizsi Rubinstein zeneszerző- és zongoraversenyen kudarc éri. Ugyanez évtől kezdődik rendszeres népzenegyűjtése, amelyben nagy segítségére vannak Kodály tanácsai. Az 1906-ban közösen kiadott, húsz feldolgozást tartalmazó Magyar népdalok jelzi elképzelésüket: a népies műdal helyett a parasztságtól gyűjtött dallamokat kívánják az új zenei stílus és nevelés alapjává tenni. Bartók pedagógiai műveiben e gondolat a Gyermekeknektől (1908–09) a hegedűre írt Negyvennégy duóig (1931) meghatározó maradt, de a Mikrokosmos (1926, 1932–39) áttételesebben kapcsolódik a programhoz.
 
Op. 1-es Rapszódiája (1904) és 1. zenekari szvitje (1905) még megfelel a Liszten, Brahmson és a népies műdalon nevelkedett közönség elvárásainak. Strauss és Reger után – Kodály ösztönzésére – Debussy zenéjének megismerése, valamint személyes válság (Geyer Stefi hegedűművésznőhöz fűződő, viszonzatlan szerelme) is segít abban, hogy harmóniai, ritmikai és egyéb kompozíciós kísérletekkel stílusát jelentősen megújítsa és a népzene elemeit mind sokoldalúbban zenei nyelvébe építse (Tizennégy bagatell, 1908). A kor szellemére érzékenyen reagáló stílusfejlődésére később Schönberg és Stravinsky is döntő hatást gyakorolt.
 
Zongoratanára, Thomán utódaként került 1907-ben a Zeneakadémiára. Bár a tízes évektől kérte népzenei gyűjtő és rendező munkára való alkalmazását, 1934-ig, a Tudományos Akadémiára való áthelyezéséig a zongoratanítás maradt állandó elfoglaltsága. Első házasságát 1909-ben köti magántanítványával, Ziegler Mártával. 1911-ben – az emblematikus Allegro barbaro évében – egyetlen operáját, a Balázs Béla misztériumjátékára írt Kékszakállú herceg várát a Lipótvárosi Kaszinó pályázatán visszautasítják; a közreműködésével szervezett Új Magyar Zeneegyesület életképtelennek bizonyul. Ezt követő visszavonultságának időszakára esik arab gyűjtőútja, s a Zongoraszvittel induló új stíluskorszaka. A fából faragott királyfi balett 1917-es bemutatója nemcsak az új közönséget hódítja meg, hanem a bécsi Universal Edition szerződését is megszerzi. Egy év múlva operáját is sikerrel mutatják be.
 
1920-tól fokozatosan kapcsolódik be az I. világháború után újjáéledő európai zeneéletbe.
Első berlini, londoni és párizsi fellépései után rendszeressé válnak koncertútjai Európa-szerte; népi ihletésű expresszionista hegedűszonátákat ír Arányi Jellyvel való fellépéseire. 1928-ban az Egyesült Államokban, 1929-ben pedig a Szovjetunióban turnézik. Második házasságát zeneakadémiai tanítványával, Pásztory Dittával 1923-ban köti. A főváros egyesítésének 50. évfordulójára készült Táncszvit csak 1925-ben Prágában arat átütő sikert. Pantomimját, A csodálatos mandarint (1918–24) szövegkönyve (Lengyel Menyhért) miatt a kölni bemutató után betiltották. Színpadi mű helyett az oratóriumhoz fordult: a Cantata profanában (1930) saját gyűjtésű román népi balladaszöveget (kolindát) zenésített meg. A húszas évek közepétől zongoraműveiben (Szonáta, Szabadban, 1. zongoraverseny) neobarokk elemek jelentkeznek, majd kidolgozza szimmetrikus nagyformáit (4. kvartett, 2. zongoraverseny, 5. kvartett). A harmincas évek második felében Paul Sacher megrendelésére készült kompozíciói (Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára, Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre, Divertimento) bejárják a világot. A Hegedűverseny késői stílusának beköszöntét jelzi. Hat vonósnégyese (1908–39), mely végigkíséri alkotókorszakait, az életmű klasszikus rangjában fontos szerepet játszik.
 
A II. világháború kezdetén a nemzetiszocialista kézbe került Universal Edition helyett művei kiadását a londoni Boosey & Hawkes cégre bízta; kéziratait külföldre menekítette. 1940-ben az Egyesült Államokba utazott. A zenekarra írt Concerto hosszabb hallgatás és súlyos betegség után 1943-ban Serge Koussevitzky megbízásából íródott, Yehudi Menuhin felkérésére pedig hegedű-szólószonátát komponált (1944). A feleségének szánt 3. zongoraverseny befejezéshez közelálló partitúráját és Brácsaversenyének fogalmazványát hátrahagyva New Yorkban halt meg 1945. szeptember 26-án.
 
Vikárius László