Művészi szempontból álljon szemünk előtt, hogy a teljes technikai készség csak eszköz arra, hogy a lélek megszólalhasson...

Dohnányi Ernő főigazgatói székfoglalója
Ferenczy György

Ferenczy György

Budapest, 1902. október 8. – Budapest, 1983. július 28.

Zongoraművész, tanár. Thomán Istvánnál zongorát, Weiner Leónál kamarazenét tanult. A Nemzeti Zenede zongoratanára lett 1924-től, ahol 1931-ig tanított. 1938-ban elvégezte Dohnányi Ernő mesteriskoláját.
A Zeneakadémia tanára 1946-tól nyugdíjazásáig, 1974-ig. Ettől az évtől mesteriskolát vezet a salzburgi Mozarteumban. Koncertezett Európa nagyvárosaiban és Budapesten a hatvanas évek végéig, 1966-ban Érdemes művész-díjjal jutalmazták. Rádió- és hanglemezfelvételek őrzik játékát, a Hungaroton és az olasz Pathé Marconi hanglemezcég rögzítette felvételeit. Előadó-művészetének középpontjában Scarlatti, Schumann, Liszt mellett Chopin állt.
 
Pianoforte című könyvéből egy Chopin-ről szóló részt idézünk: „Hogyan kell hát éppen Chopint zongorázni? Az egyik legfontosabb szabály, hogy a zongora énekeljen. Persze nem az emberi énekhangra gondolok, hanem a zongoramű harmóniákkal alátámasztott dallamívére, amelynek egységesen, félreérthetetlenül és bensőséges egyszerűséggel kell a zongorás keze alól megszólalnia. A dallamot kísérő harmóniákat mélyen a dallamvonal alá kell helyezni. Ez a zongoraénekhang fontos feltétele, a dinamikától függetlenül."
 
Füst Milán így emlékezik Ferenczy Chopin-játékára: Van Chopinnak néhány keringője és mazurkája, amelyet talán nem is hallottam még olyan szépen mástól játszani, mint tőle. S ha ennek okát kutatom, önkéntelenül felmerül bennem az a gondolat, hogy hiszen milyen művész is ez a Chopin? Nem a szív, a szenvedély és idegzet tombolásának, szeszélyének, a kedély állandó mozgalmának csodálatos költője-e csakugyan? S a szeszély nem momentán, nem hirtelen dolog-e? S e momentaneitás kifejezésére nem az improvizációra leghajlamosabb kedély alkalmas-e igazán? Nyilván ezért illenek olyannyira össze Chopin és Ferenczy.
 
Kocsis Zoltán Ferenczy írásainak utószavában gondol vissza alakjára: „néha bizony kissé csípős, szarkasztikus, az élet dolgaira hihetetlen érzékenységgel, mindig is egyfajta nemes konzervativizmus szellemében reagáló jelenség…A maga egyéni módján adott bőségesen és önzetlenül[…] Méltón az utolsó igazi pesti bohémek egyikéhez […] művészetét sikerrel óvta meg a zsdánovi határozat uniformizáló szándékának veszélyétől."
Csengery Kristóf zenetörténész, kritikus a zongoraművész játékát rögzítő lemezéről írja: „[…] ezeknek az archív felvételeknek éppen az egyik legfőbb tanulsága az, hogy meggyőzően érzékeltetik szavak nélkül, amit hosszú tanulmányok sorával valószínűleg hiába kísérelne meg definiálni bárki – a szabadság és szabadosság közti különbség lényegét. Megfogalmazni aligha lehet: meg kell hallgatni Ferenczy mazurkáit, és világossá válik."
Születése centenáriuma alkalmából emlékére tanítványa, Havasiné Darska Izabella zongoraművész-tanár Ferenczy György Alapítványt hozott létre, mely 2002 óta az országos középiskolai Ferenczy György-zongoraverseny támogatója.
 
(Csanda Mária)