Budapest, 1935. október 2.
"Ötévesen kezdtem zongorázni. A muzsikálás természetes volt számomra, hiszen annak ellenére, hogy nem lettek művészek, a szüleim is tanultak a Zeneakadémián, s otthon két zongoránk volt. Játszani, zenélni kezdtem, egy évet magánúton tanultam, hétesztendősen pedig felvettek a különleges tehetségek osztályába. A háború befejezése után folytattam zeneakadémiai tanulmányaimat. Szerencsére nem voltam csodagyerek, így szépen aprólékosan lépegettem egyre feljebb a szamárlétrán."
Frankl 1941és 1945 között Gaál Margit növendéke volt. 1945-től 1950-ig Szegedi Ernő, majd 1956-ig Hernádi Lajos osztályába járt. "Első jelentős sikeremet még akadémiai növendékként 1953-ban a bukaresti VIT-en értem el, ahol egy nemzetközi verseny harmadik díjasa lettem. Ettől kezdve beszéltek rólam, figyelni kezdtek rám, és egyre több megmérettetésen indultam." 1957-ben megnyerte a párizsi Marguerite Long versenyt, két évvel később, a Rio de Janeiróban (a város díszpolgára 1960-tól) rendezett nemzetközi versenyen is első díjat nyert. 1957-ben a Müncheni Szonátaverseny győztese Pauk Györggyel. 1958-tól 1961-ig Párizsban élt. 1962-ben költözött Londonba, első angliai koncertjét a Wigmore Hallban adta. Az angol zenei élet egyik legtöbbet foglalkoztatott pianistája azóta is. 1968-ban az Edinburghi Fesztiválon Benjamin Britten zongoraversenyét játszotta a szerző vezényletével. 1968-ban mutatkozott be az Egyesült Államokban. "A pályámra jelentős hatást gyakorolt Széll György, aki először a tengerentúlon hallgatott meg. Előjátszottam neki különböző stílusú műveket, s ő pedig szinte az egész muzsikálás alatt egyetlen szót sem szólt. Végül az ajtóból visszafordulva közölte, bemutat New Yorkban, Mozartot fogok vele és a Clevelandi Zenekarral játszani." A legkiválóbb amerikai zenekarokkal (Boston, Chicago, Philadelphia) és karmesterekkel (Abbado, Boulez, Doráti, Kertész, Maazel, Masur, Muti, Sanderling) dolgozott együtt.
1972 óta gyakori vendég Magyarországon. "A tizennégy éves szünet után, 1972-ben adott zeneakadémiai koncertemet nem felejtem el soha. Úgy éreztem akkor, fejest ugrok a mélyvízbe. A régi tanáraim közül mindenki ott volt, a nézőtérről ismerős arcok tűntek elő, rengetegen jöttek el az egykori osztálytársaim, kollégáim, barátaim közül. Tele volt a pódium. Perceken át mozdulatlanul ültem, s nagyon erősen kellett koncentrálnom, hogy el tudjak kezdeni játszani. S ez a csend, ez a várakozás a mai napig emlékezetes marad számomra."
Az elmúlt évtizedben a Yale Egyetemen tanított. "Az az érzésem, hogy a muzsikálás valahogy rossz irányba fejlődik. Szerintem a lényeg az egyéni hangvétel és a természetes muzsikálás. Az, hogy akármilyen darab hangzik is fel, az első néhány ütem után lehessen tudni, kinek a darabja szól és kinek az előadásában. Én azt az irányzatot szeretem, amelyet Fischer Annie, Vásáry Tamás vagy Schiff András képvisel, s szerintem ez a fajta muzsikálás kihalófélben van. Manapság nagyon sokan uniformizáltan játsszák a zenét. S úgy véltem, a panaszkodáson kívül valamit tennem is kell. Ezért vállaltam el a Yale Egyetem felkérését."
Pauk Györggyel és Ralph Kirshbaummal rendszeresen adnak kamarakoncerteket. "Pauk Györggyel már gyerekkorunk óta muzsikálunk együtt. Az ismeretségünk, a barátságunk egy futballgrundon kezdődött, s aztán a Zeneakadémián, majd később Londonban folytatódott."
Zenekari repertoárja magába foglalja Mozart, Beethoven, Brahms, Chopin, Liszt és Bartók összes zongoraversenyét. Hanglemezre játszotta Debussy és Schumann összes zongoraművét.
Kroó György egy 1997-es koncertjéről a következő szavakkal számolt be: "Fischer Annie szellemét méltón felidéző, nagyszerű interpretációban szólaltatta meg Frankl Péter [...] Schumann zongoraversenyét. Amit Frankl egy versenymű sodrásában és formájának bármelyik pontján kamaramuzsikusként képes megjeleníteni, az bámulatos. Az is különleges, ahogy a zongora privát nyelvére fordítja le a zenekar kezdeményeit, egyáltalán a karaktereket, akár mindjárt az első tétel főtémáját például a visszatéréskor. A magánszféra és a pódiumnyilvánosság váltakoztatása révén az előadás különlegesen élesen bevilágított a mű szellemébe. [...] Frankl az utolsó tételben sugallatos zongorázással felidézte a koncert leginkább Fischer Annie tolmácsolására emlékeztető karakterét is, a diákos rajongást, lelkesedést, a zene nyíltságát, a fejfelvetés gesztusát, nem a lábak, hanem a lélek lendületét."
Molnár Szabolcs