Fokozatosan emelni kell a zeneművészet megértésének, kultiválásának és gyakorlatának színvonalát. Ez a feladat főképp az új Akadémiára hárul.

Liszt Augusz Antalhoz
id. Ábrányi Kornél

id. Ábrányi Kornél

Szentgyörgyábrány, 1822. október 15. – Budapest, 1903. december 20.

 

Eredeti családneve lászlófalvi és mikefalvi Eördögh. Zeneszerző, zongoraművész, tanár, zenei író. A Zeneakadémia első öt tanárának egyike, az első magyar zenei szakfolyóirat, a Zenészeti Lapok alapítója és főszerkesztője.

Édesapja Szabolcs megye alispánja volt, birtokos nemes, szentgyörgyábrányi (ma Nyírábrány) házuk a helyi reformkori kultúra központja, ahol Lavotta János, Rózsavölgyi Márk, Bihari János is vendégeskedett.

Ábrányi Kornél Kirch Jánosnál és Dolegni Vilmosnál kezdett zongorát tanulni, majd Nagyváradon találkozott Erkel Ferenccel 1834-ben. „A 30-as évek első felében a kolozsvári színtársulat s annak operája is rendesen egy pár hétre terjedő kirándulást tett a téli évadban Nagyváradra, […] 1834-35-ben is ellátogatott oda Erkel Ferenccel, mint a társulat karnagyával. Ekkor nyílt először alkalmam mint még serdülő ifjunak őt megismerhetni, kihez későbben a művészeti ténykedések egész sorozata csatolt baráti és hivatalos kötelékekkel, sőt szerencsés is valék akkor egy pár hónapig a zongorajátékban tanítványa lehetni.” írja az 1895-ben kiadott Erkel Ferenc élete és működése c. könyvében. Első zeneművét is Nagyváradon adták ki 1841-ben Magyar Ábránd címmel. Zeneszerzőként 1855-ben elnyerte a Nemzeti Zenede pályadíját „Eredeti magyar gondolat változatokkal” című darabjával. Későbbi zongoraműveiből néhány: Magyar kedély, Op. 22 (1855), Hat eredeti magyar zenekép Petőfi költeményeire, Op. 30 (1866), Trois nocturnes dans le style Hongrois, Op. 42. (1872), Elegáns csárdások (6 füzet, 1884-1896).

Zongoraművészként 1842-ben hangversenyezett először, majd külföldi tanulmányúra ment 1843-47 között. Münchenben megismerkedett Liszt Ferenccel, Párizsban Chopin-nél és Kalkbrennernél, Bécsben Josef Fischofnál tanult. A szabadságharc idején, 1848-49-ben önkéntes katona, nemzetőr, majd kormánybiztosi titkár volt. 1867-ben az Országos Magyar Daláregyesület alapítója, vezértitkára 1888-ig.

1860-ban alapította a Zenészeti Lapokat Mosonyi Mihály, Bartalus István, Rózsavölgyi Gyula közreműködésével. Az első magyar nyelvű zenei szakfolyóirat 16 éven át jelent meg Ábrányi Kornél irányításával és írásaival. Zenetörténeti jelentőségű eseményekről adtak hírt: „Erkel Ferenc „Bánk bán”-ját mindjárt az első előadás után Mosonyi ismertette szakszerűen és részletesen a „Zenészeti Lapok”-ban, tele őszinte lelkesedéssel és kritikai objektivitással”. A hetente olvasható számok a zenei élet, zenetörténet, zenepedagógia minden területét felölelték, gyakran cikksorozatokban nem egyszer egymással vitatkozó írásokban fejtve ki a témákat. Emellett aktuális zenei eseményekről, zenei hírekről tájékoztatták az érdeklődőket.   A Zenészeti Lapok szerkesztésén kívül állandó zenei rovata volt többek között, a Pester Lloyd, Kelet Népe, Fővárosi Lapok, Alföld, Magyar Salon lapoknál. Könyvei jelentek meg zenepedagógiai, zenetörténeti témákban: Mosonyi Mihály élet- és jellemrajza (1872),  Összhangzattan (1874), Zenészeti aesthetika (1877), Általános zenetörténet (1886), A magyar zene sajátságai (1893),  Erkel Ferenc élete és működése (1895), Életemből és emlékeimből (1897),  A magyar zene a 19. században (1900) c. kötete a korszak zenetörténetének igen fontos forrása.

1869-ben ezzel a felhívással fordult az országgyűléshez: „Ne feledkezzék meg arról, hogy egy rendezett társadalomban életföltétel a művészetek s ezek közt első helyen: a zeneművészet virágzása.” Ezt követően a Zeneakadémia létrehozásáért indult sok éves küzdelem majd’ minden eseményén ott találjuk: üléseken, több bizottság javaslatának kidolgozásában vesz részt. Tevékenységét, véleményét a sajtóból, főleg a Zenészeti Lapok hasábjairól is nyomon követhetjük. Erkel és Liszt mellett aktívan részt vett a Zeneakadémia megalapításának harcaiban.

1875-ben, az első tanév kezdetekor: „Minden munka Erkelre és Ábrányira maradt: berendezés, órarend, négy évre tanterv, zeneműtár, e tárgyakban fejlesztések, a felvételik meghirdetése, méghozzá sürgősen.” A szervezési és adminisztratív munka mellett tanított is: általános és magyar zenetörténetet, zeneesztétikát, zeneelméletet, zeneszerzést 1888-as nyugdíjba vonulásáig.

Az első tanév végén a nagyközönség előtt lezajló nyilvános vizsgákon […] feltűntek Ábrányi tanítványai zeneesztétikából és magyar zenéből. [… ]Az év végi magyar hangversenyek legfőbb anyagát Liszt rapszódiái, Székely [Imre] ábrándjai és Ábrányi zongoraművei alkották.” Bár az általa kidolgozott magyar zenészet tantárgyat később a zeneszerzés főtárgy keretein belül oktatták, az „fennmaradt még valahol. A magyar zenei stílus gondolatának halálukig legigazibb éltetőinél: Erkelnél és Lisztnél.

Egy tiszteletére rendezett 1923-as emlékhangverseny tudósításában olvashatjuk: „Ábrányi Kornél éveken át tanulmányozta a magyar népdalt [… ] kísérletei, a magyar stílusban írt szonáták és egyéb zenei műfajok, ha nem is vezettek teljes eredményre, de örök időkre határkövei lesznek a magyar zene fejlődésének.”  Nekrológjában többek között így méltatják: „A magyar zene fejlesztésének és naggyá tételének akarta szentelni életét”.

Családjában folytatódott a művészpálya, fiai: ifj. Ábrányi Kornél (1849-1913) író, újságíró, illetve Ábrányi Emil (1851-1920), költő, műfordító, és az ő fia, ifj. Ábrányi Emil (1882-1970), karmester, zeneszerző személyével.

Csanda Mária