Nem túlzok, amikor azt mondom: mindent, amit zenészként elértem, Weiner Leónak köszönhetek…. Számomra mindig Weiner volt és marad is „a zenész" kiemelkedő mintaképe.

Solti György
Kobajasi Kenicsiró és a MÁV Szimfonikus Zenekar

2020. május 8. 19.00-21.30

Nagyterem

Kobajasi Kenicsiró és a MÁV Szimfonikus Zenekar

Elmarad

Mozart: Requiem, K. 626

Musashino Academia Musicae kórusa
MÁV Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Kobajasi Kenicsiró

Kobajasi Kenicsirót igazán szoros kapcsolat fűzi a MÁV Szimfonikusokhoz. Mint köztudott, 1974-ben ő nyerte meg a Magyar Televízió Első Nemzetközi Karmesterversenyét, és ezzel kezdődött fényes nemzetközi karrierje. A MÁV Zenekarral való kapcsolata azért különleges, mert ez az együttes játszott a karmesterverseny első fordulójában, és mint ő maga elmondta: ez volt az első zenekar, amelyet hazájának határain kívül vezényelt, a baráti, segítőkész fogadtatás a MÁV Szimfonikusok részéről nagy segítség volt számára a verseny további fordulóiban is. Az utóbbi évtizedekben szinte minden évadban vezényli a zenekart, 2014 óta az együttes tiszteletbeli vendégkarmestere. A Mozart Requiemje egyrészt keletkezésének titokzatos körülményei miatt, másrészt azért lett különlegesen híres, mert Mozart halálos betegen komponálta, szinte előre átélve a halál élményét. Nem is tudta befejezni a művet, egyik leghűségesebb tanítványa, Süssmayr írta meg Mozart jegyzeteit felhasználva a hiányzó részeket.

Rendező:

MÁV Szimfonikus Zenekar

Jegyár:

2 000, 3 000, 4 000, 5 000, 6 000 Ft