Az ízlés valaminek a tagadása. A zseni állít, mindig csak állít.

Liszt Ferenc
Kokas Katalin, Kelemen Barnabás és barátaik 4.

2021. február 20. 19.30-22.00

Nagyterem

Kamarazene Nagyteremre

Kokas Katalin, Kelemen Barnabás és barátaik 4. A Zeneakadémia saját szervezésű programja

FAB Ensemble

Csak online

A FAB Ensemble ötlete a Fesztivál Akadémia Budapest két művészeti vezetőjétől, Kokas Katalintól és Kelemen Barnabástól származik. 2020-ban a járványhelyzet nem tette lehetővé külföldi vendégművészek meghívását a nyári fesztiválra, ezért kizárólag magyar (vagy Magyarországon élő) muzsikusokkal valósult meg az augusztus végi programsorozat, a több mint hatvan művész pedig felejthetetlen koncerteket adott. A FAB Ensemble tizenhárom tagja – a fiatal és középgeneráció kiemelkedő művészei –, és a hozzájuk társuló vendégek 2021 folyamán több mint tizenöt hangversenyt adnak, amíg másként nem lehetséges, közönség nélkül, interneten közvetített formában.

A negyedik koncert első számaként Robert Schumann hiperérzékeny dalciklusa, a Dichterliebe fog megszólalni Erdős Attila és Balog József előadásában. A ciklus lenyűgöző virtuozitással emeli át a zenébe Heinrich Heine költészetének valamennyi rétegét: az egyszerű felszín mögé rejtett komplexitást, a romantikus érzelemvilágot és a nevezetes heinei iróniát. A dalok után két duplakvartett, vagyis vonós oktett következik: Sosztakovics különös, kéttételes műve, az 1924-ben komponált – az 1. szimfóniával egyidős – op. 11-es darab, ez a látnokian modern, zamatos disszonanciákban és feszes ritmusokban gazdag mű, majd minden vonósoktettek őse hangzik el a szünet után, a tizenhat éves Mendelssohn Esz-dúr vonósoktettje következik, mégpedig káprázatos előadógárdával: a FAB Ensemble alapítóihoz Marley Erickson, Jonian Ilias Kadesha, Homoky Gábor, Osztrosits Éva, Fenyő László és Kokas Dóra csatlakoznak.

 

Schumann: A költő szerelme
Erdős Attila (bariton), Balog József (zongora)

Sosztakovics: Két darab vonósoktettre, op. 11
Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Marley Erickson, Jonian Ilias Kadesha (hegedű), Homoky Gábor, Osztrosits Éva (brácsa), Fenyő László, Kokas Dóra (cselló)

Mendelssohn: Esz-dúr vonósoktett, op. 20
Jonian Ilias Kadesha, Kokas Katalin, Marley Erickson, Homoky Gábor (hegedű), Kelemen Barnabás, Osztrosits Éva (brácsa), Vashti Mimosa Hunter, Fenyő László (cselló)

Műsorvezető: Fazekas Gergely

 

A hangverseny szünetében ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós beszélgetnek irodalomról, zenéről.
Online közvetítés a Zeneakadémia Online Koncertterméből és a Fesztivál Akadémia honlapján, mindkét intézmény FB oldalán és YouTube csatornáján, valamint a Papageno honlapján.

Rendező:

Zeneakadémia Koncertközpont