A zene Magyarország mindennapi életének mindig is jelentős része volt és az is maradt.

Solti György
Farkas Mira, Nyári László és Devich Gergely

2021. május 5. 19.00-21.00

Solti terem

Kamarazene - Y generáció 2021 tavasz

Farkas Mira, Nyári László és Devich Gergely A Zeneakadémia saját szervezésű programja

Saint-Saëns: Fantázia hegedűre és hárfára, op. 124
Bruch: Kol nidrei, op. 47
Händel–Halvorsen: Passacaglia

SZÜNET

Renié: Trió hegedűre, csellóra és hárfára

Nyári László (hegedű), Devich Gergely (cselló), Farkas Mira (hárfa)

A múlt évezred utolsó bő évtizedében is születtek sokat ígérő, sőt immár bízvást kiválónak is nevezhető magyar muzsikusok; ezt a koncertlátogató közönség alighanem rég felismerhette már. Ebből a nemzedékből valók e hangverseny fiatal művészei is, akik mindhárman jelentős versenygyőzelmeket, fontos debütálásokat tudhatnak maguk mögött, és elnyerték a Junior Prima Díjat is. Nyári László, Farkas Mira és Devich Gergely különleges műsor-összeállítással készül közös fellépésére, hiszen Saint-Saëns egytételes, romantikus Fantáziája nyomában Max Bruch zsinagógai melódiát feldolgozó csellódarabja szólal majd meg, hogy az első részt azután Händel g-moll szvitjének Passacaglia-tétele zárja – a norvég Johan Halvorsen 1893-as átiratában. A koncert második felét pedig a hárfás zeneszerzőnő, a francia Henriette Renié Triója fogja kitölteni az előző századfordulóról.
 

Rendező:

Zeneakadémia Koncertközpont

Támogató:

Nemzeti Kulturális Alap A koncert a Kormány 1290/ 2020. (VI. 5.) Korm. határozata alapján a kulturális intézmények által képviselt terület koronavírus világjárvány okozta gazdasági nehézségeinek enyhítése érdekében született támogatással valósul meg.

Hasonló események: