Az ízlés valaminek a tagadása. A zseni állít, mindig csak állít.

Liszt Ferenc
Snétberger Központ Jubileumi Zárókoncertje

2021. július 27. 19.00-21.00

Nagyterem

Snétberger Központ Jubileumi Zárókoncertje

Klasszikus, barokk és romantikus művek, valamint kortárs szerzők darabjai, jazz és improvizáció

A Snétberger Zenei Tehetség Központ jelenlegi és korábbi diákjai, tanárai

A Snétberger Zenei Tehetség Központ jubileumi koncertje Az iskola növendékei 10 éve léptek először színpadra, közülük többen ma már a legfiatalabbakat tanítják. Idén a központ egykori és jelenlegi növendékei, tanárai közösen szólaltatnak meg különleges műveket az alapító-művészeti igazgató Snétberger Ferenc válogatásában. Klasszikus, barokk és romantikus zeneművek mellett kortársszerzők darabjai, jazz, improvizáció alkotják az este programját. A határainkon innen és túlról érkező hátrányos helyzetű, különleges zenei tehetségek 10 éve kapnak személyre szabott jazz- és klasszikus zenei képzést a Balaton-felvidéki, felsőörsi központban. A 12–22 éves fiatalok nagy része rangos konzervatóriumokban és zeneművészeti egyetemeken tanul tovább, majd később szeretnének jó zenésszé és zenetanárrá válni, szeretnék a zene élvezetére nevelni kortársaikat és az utánuk következő generációkat, szeretnének boldogulni és másoknak örömöt adni. „A Snétberger iskola Hangja” az elhivatott diákok hangja szólóban, zenekarban és kamaraegyüttesben; a tanuló-játszó-gyakorló-kísérletező diákok hangja. A program üzenete és szellemisége magával ragadja, megindítja azokat, akik találkoznak ezekkel a gyerekekkel, fiatalokkal, a zenéjükkel, a szenvedéllyel.

Rendező:

Nemzeti Tehetség Központ Nonprofit Kft. együttműködésben a Snétberger Zenei Tehetség Közhasznú Alapítvánnyal

Jegyár:

A koncertre a belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a következő weboldalon lehetséges: https://ntk.hu/snetberger-koncert/