Azok az én barátaim, akik az Ideált keresik meg; e téren, drága barátom, „felismerjük" és mindig fel fogjuk ismerni egymást.

Liszt Mihalovich Ödönnek
Orfeo Zenekar és Purcell Kórus

2021. december 8. 19.30-22.00

Nagyterem

Orfeo Zenekar és Purcell Kórus

Händel: Messiás HWV 56

Szutrély Katalin (szoprán), Balogh Eszter (alt), Megyesi Zoltán (tenor), Najbauer Lóránt (basszus)
Purcell Kórus
Orfeo Zenekar (korabeli hangszereken)
Vezényel: Karosi Bálint

Georg Friedrich Händel (1685–1759) Messiása a szerző máig legnépszerűbb műve, egyben a világ egyik leggyakrabban játszott oratóriuma. Első alkalommal 1742. április 13-án, Dublinban szólalt meg, s a kompozíció diadalmenete a következő évbeli londoni koncertekkel folytatódott. Az előadás e remekmű dublini, és korai londoni (azaz 1742-43 körüli) verzióját állítja színpadra, teljes terjedelmében. Händel számára az általa irányított koncerteken a jelek szerint rendkívül fontos volt, hogy minden szöveg elhangozzék, mivel kizárólag a Bibliából vett, szó szerinti idézeteket dolgoz fel. A két együttes célja annak hangsúlyozása is, hogy a mű eredetileg szerény apparátusra íródott: Händelnek Dublinban egyáltalán nem álltak rendelkezésére fafúvós hangszerek. Így a hangverseny az előadó-apparátus összeállítását illetően igyekszik minél inkább az 1742-es dublini bemutató körülményeit felidézni – bízva abban, hogy a közönség ezáltal új színeket és szépségeket is talál e már sokszor és méltán megcsodált zeneműben. A Purcell Kórus és Orfeo Zenekar élén ezúttal a világhírű, Németországban élő angol karmester, Marcus Creed áll.

Rendező:

Orfeo Zenei Alapítvány

Jegyár:

2 400, 3 600, 4 800, 5 900 Ft