A képzés az Akadémián igen nehéz, időnként igen kemény volt: aki végigcsinálta, igazi zenészként került ki onnan.

Solti György
Zenekari Akadémia

2022. január 31. 19.30-21.20

Nagyterem

Zenekari Akadémia

A Nemzeti Filharmonikusok és a Zeneakadémia közös programja

Beethoven: 4. (B-dúr) szimfónia, op. 60

SZÜNET

Rahmanyinov: 1. (d-moll) szimfónia, op. 13

Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hangszeres hallgatói
Vezényel: Kesselyák Gergely

A Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar 2021 őszén új együttműködési projektet indított, melynek célja, hogy a mesterképzésben résztvevő hangszeres hallgatók az ország egyik vezető zenekarában szerezzenek zenekari gyakorlatot. A koncerten minden pultban egy hivatásos muzsikus és egy hallgató fog játszani. Az elsőként hallható szimfóniát Franz von Oppersdorff gróf megrendelésére komponálta Beethoven, mely az előző, Eroica-szimfóniához képest kevésbé formabontó, nem is aratott saját korában osztatlan sikert. Voltak azonban, akik meglátták benne az értéket, Berlioz például a második tételről úgy tartotta, hogy a benne megszólaló dallam olyan csodálatos, hogy nem is lehet halandó ember műve. Rahmanyinov fiatalkori szimfóniája sem nyerte el a kritikusok tetszését (bár ebben a feltételezések szerint közrejátszhatott a zenekar felkészületlensége és a karmester, Alekszandr Glazunov állítólagos részegsége), a szerzőt annyira megviselte a bukás, hogy nem sokkal később depresszióba esett, pszichoterápiára járt és három évig nem is komponált. A mű elveszett, miután Rahmanyinov 1917-ben elhagyta hazáját, és csak 1944-ben, a szerző halála után kezdték el az előkerült szólamanyagok alapján összeállítani a partitúrát.

Rendező:

Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Zeneakadémia Koncertközpont

Jegyár:

3 500, 4 700, 5 900 Ft

Hasonló események: