A legkisebbeknek sincs megtiltva, hogy nagy dolgokról álmodjanak, sőt törekedjenek is nagy dolgokra – szerényen, képességeikhez mérten.

Liszt Augusz Antalnak

Tervezési program

Az új épület megvalósításával lehetővé válik a Liszt Ferenc téri főépület tehermentesítése, pótolhatók az ott hiányzó funkciók és megteremthetőek a teljes körű rekonstrukció végrehajtásának feltételei. A tervezési program megalkotása során az egyik alapelv a kiegészítő épület költséghatékony és fenntartható beruházása volt. Ennek keretében figyelembe kellett venni az ingatlan adottságait, értékeit, fejlesztési lehetőségeit. Mivel egyértelműen látszott, hogy a Liszt Ferenc téri épületből a helyhiány miatt egyes funkciók kiköltöztetése válik szükségessé, a program meghatározása során e várható igényeket már figyelembe lehetett venni. Másik oldalról az Egyetem transzparens működésének igénye is meghatározta az alapvető funkcionális kapcsolatokat. Előbbiek alapján született meg az a döntés, hogy a jelenleg szétszórtan, több ingatlanban működő egyetemi adminisztrációt az új épületbe kell költöztetni úgy, hogy a belső szervezeti kapcsolatok az épület helyiségeinek kapcsolatrendszeréből is tükröződjenek. Az egyetem működését érintő másik fontos tényező a tanszéki élet felpezsdítésének, az önállóbb tanszéki működés feltételrendszerének megteremtése volt. A jelenleg teljesen hiányzó tanszéki és decentralizált tanulmányi-ügyintézési infrastruktúra csak a kiegészítő épületben oldható meg. A harmadik alapelv a jelenleg korlátozott lehetőségek miatt alig működő hallgatói szolgáltatások bővítése, szolgáltató infrastruktúra megteremtése. Ennek keretében létre kell hozni a hallgatói önkormányzat, az önálló hallgatói munka (gyakorlás és önkontrollt biztosító stúdiófelvétel-készítés), a közösségi élet (találkozó helyek, aulák kialakítása) és egyéb szolgáltatások (pl. hot spotok, étkeztetés) megfelelő hátterét. Pótolni kell a központi épület rekonstrukciójával várhatóan kieső tantermeket, ki kell alakítani a professzionális hallgatói bemutatkozó (demo) felvételek, valamint egyéb archív anyagok készítésére alkalmas stúdiótechnikai kapacitást, egyes speciális kurzusokhoz (pl. operafilmek elemzése, stúdiógyakorlat, hang- és vizuális kultúra) létre kell hozni egy nagy hanghűségű, referencia AV oktatótermet. Az új infrastruktúrának szolgálnia kell az Egyetem egyik legfőbb stratégiai célját, a „nyitást" a külvilág felé, a nemzetközi hallgatók fokozottabb bevonását, a hallgatói mobilitás elősegítését (honlap üzemeltetés és egyéb IKT szolgáltatások, stb.). Mindezeket úgy kell megvalósítani, hogy az új épület az Egyetem valamennyi polgárának mindennapjaihoz szervesen kapcsolódjon.