Az Akadémián eltöltött idő alatt tanultam meg a fegyelem és a kemény munka alapjait, melynek aztán egész életemben hasznát vettem.

Solti György

Liszt-kukacok Akadémiája 2020 tavasz

Zenélő természet

 

Hogy miként keletkezett a zene, azt nem tudjuk, de sokan gondolják úgy, hogy valamikor az ősi időkben az ember felfedezte a természet hangjainak szépségét, és megpróbálta a maga eszközeivel utánozni azt. Akárhogy is történt, a „klasszikusnak” is nevezett művészi zenében mindig fontos szerepet játszott a természet, illetve az a kérdés, hogy miként idézhető meg a körülöttünk lévő világ a zene segítségével. A Zeneakadémia ifjúsági programsorozata a tavaszi félévben zene és természet viszonyát vizsgálja, megtudhatjuk, hogyan jelennek meg a zenében a különböző állatfajták. A nyitókoncerten a sokszorosan díjnyertes zongoraművész, Balog József a madarak zenei világába nyújt betekintést. A második hangversenyen a Zeneakadémia volt és jelenlegi hallgatóival továbbra is az eget, a szárnyaló lényeket szemléljük, ám ekkor a madarak helyett az apró rovarok kerülnek a középpontba. A harmadik alkalommal leszállunk a földre, bemegyünk az erdőbe, és Eckhardt Gáborral valamint zenésztársaival a különféle vad- és vadászzenéket vizsgáljuk. A szezonzáró matinén Fülei Balázs, a Kamarazene Tanszék vezetőjének segítségével különös területre merészkedünk: le a víz alá, a halak közé. A különleges zenei barangolásokban Mona Dániel zenetörténész lesz a gyerekek segítségére.

 

Kedves Közönségünk! Tájékoztatjuk Önöket, hogy Zenélő természet című bérletünk elfogyott, így nem áll módunkban több bérletet értékesíteni. Szólójegyek az egyes koncertekre válthatók. Köszönjük megértésüket! 

 

2020. november

2020. december