2017.07.17 19.00

Zeneakadémia, Kupolaterem

Kurtág-Ligeti Workshop

Nyitókoncert

A koncerten elhangzanak Kurtág György, Ligeti György, Olivier Messiaen és Horváth Balázs művei.

 

Közreműködnek:

Csalog Gábor, Kemenes András (zongora)

Déri György (cselló)

Szalai András (cimbalom)

Klenyán Csaba (klarinét)

 

A Zeneakadémia Kamarazene Tanszéke második alkalommal rendezi meg nemzetközi mesterkurzusait. A workshop Kurtág György,- aki közel harminc évig volt a tanszék tanára –, valamint a 20. század egyik legjelentősebb zeneszerzője, Ligeti György munkássága előtt tiszteleg. A magyar és angol nyelvű órák középpontjában idén is a két zeneszerző szóló-, illetve hangszeres és énekes kamaraművei állnak.

Az érdeklődők a hangszeres és zeneszerzés órák, valamint az előadások mellett meghallgathatják a kurzus oktatóinak nyitókoncertjét 2017. július 17-én, majd a kurzuson részvevő hallgatók zárókoncertjét július 21-én.

 

 

Rendező: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Kamarazene Tanszék

Támogató: Nemzeti Kulturális Alap

Jegyár: A mesterkurzusokon, előadásokon és koncerteken 1.500 forintos napidíjjal lehet részt venni. A programokra előzetes regisztráció igényelhető a kurtagligeti[kukac]zeneakademia.hu e-mail címen.