Nem túlzok, amikor azt mondom: mindent, amit zenészként elértem, Weiner Leónak köszönhetek…. Számomra mindig Weiner volt és marad is „a zenész" kiemelkedő mintaképe.

Solti György

Liszt és Erkel Zeneakadémiája

Az 1873. évi városegyesítést követő években Budapest hatalmas fejlődésnek indult s ezzel a magyarországi kulturális élet központjává vált. E fejlődés egyik legszembetűnőbb eleme a kultúra országos funkciókat ellátó intézményeinek létrejötte illetve a fővárosban történő összpontosulása lett: itt volt a legtöbb egyesület, szerkesztőség, kiadóvállalat, iskola, művelődési intézmény, itt élnek a kulturális élet legjelesebb személyiségei. Legnagyobb jelentősége a főváros két egyetemének: a régi, idetelepült tudományegyetemnek és az 1871-ben alapított műegyetemnek volt s új felsőfokú tanintézetek is születtek.

A zenei magaskultúra iránti igény növekedését mutatja az a tény is, hogy 1853-tól a Nemzeti Színház zenekarára alapozva megkezdte működését Erkel Ferenc vezetésével a Filharmóniai Társaság, amely átmeneti szervezési nehézségek után 1865-től a Vigadó nagytermében tartotta koncertjeit. Itt zajlottak le Liszt Ferenc egyre sűrűsödő pesti nyilvános hangversenyei is.

Középfokú zeneoktatás 1840 óta folyt a pesti Nemzeti Zenedében, ám felsőfokú zeneoktatásnak akkoriban még nem volt iskolája Magyarországon. Érthető tehát, hogy a fővárosi polgárosodás éveiben felmerült egy ilyen intézmény megteremtésének az igénye. Gobbi Henrik, a kiváló zongoraművész és zeneszerző, 1869-ben így festette le elmaradt zenei viszonyainkat az Ábrányi Kornél által szerkesztett zenei hetilapban, a Zenészeti Lapokban:(...) az alkotmányos ujjászületés óta nincs oly ága a magyar állam anyagi és szellemi közéletének, mely a kormány, az állam részéről kisebb-nagyobb mértékben anyagi pártolás, gyámolitásban ne részesült volna, kivéve egyedül a zenemüvészet    nyilvános közegeit (...) A legelső lépés lenne egy valódi nemzeti konservatorium felállitása és annak állami segélyzése, ellátván azt a szükséges helyiségekkel, hol a legnagyszerübb előadások is könnyen létesithetők lennének. Továbbá, az intézet tanárainak évi dijazása sem lehetne kevesebb, mint más államiskolák tanáraié.

1869-ben Csengery Antal képviselő a parlamentben vetette föl egy Színi és Zenei Főiskola alapításának tervét s ezt támogatták Ábrányi Kornél cikkei is a Zenészeti Lapokban. Liszt Ferenc éppen ettől kezdve töltött egyre hosszabb időt a magyar fővárosban. 1871-ben már állandó lakást is bérelt Pesten, sőt Weimarból és Rómából számos könyvet, képet és hangszereket hozatott lakásába. Jelenléte fölpezsdítette a város zenei életét, hiszen nem csak ő maga adott gyakran hangversenyeket, de kedvéért neves művészek látogattak Pestre, többek közt Delibes, Saint-Saëns, Sarasate és Wagner. Ittlétének jelentőségét sokan felismerték, a képviselőház 1873. december 8-i vitájában az egyik képviselő felszólalásában a zeneakadémia létrehozása melletti érvként említette.

Trefort Ágoston közoktatásügyi miniszter „szivén hordozván hazánkban a művészet ügyét s teljesen felfogván az országgyűlés által felállitani határozott orsz. zeneakadémia horderejét", egy nagyobb ankét-bizottságot hívott egybe, amelynek elhatározásait Liszt 1873. május 7-i, Weimarból keltezett levele kedvezőnek ítélte meg.

Az anyagi nehézségek miatt azonban egyre késett a megvalósítás. 1874 júliusában ismételt, ezúttal már eredményes interpelláció hangzott el ez ügyben az országgyülésben.

Liszt 1873 őszén új pesti lakásába költözött, a Duna-partnál lévő Hal térre. A 16 szobás házat a minisztérium bérelte ki a zeneakadémia céljára, s Trefort rendeletére az 1. emeleten alakítottak ki lakást Liszt számára.

Lisztnek határozott elképzelései voltak a leendő intézményről s úgy látta, hogy Magyarországon nem talál sem megfelelő munkatársakat, sem elegendő anyagi eszközt a megvalósításhoz. Elképzelésében az egyetemes művészi jelleget hangsúlyozta s olyan tárgyak oktatását javasolta, amelyek az egész ország zenei életére ösztönzőleg hatottak volna. A szűkre szabott költségvetés ismeretében inkább kevesebb, de világszínvonalú tanszak létrehozását szorgalmazta Erkel, a leendő igazgató, a magyar nemzeti zene fejlesztését tekintette a zeneakadémia feladatának.

A dolgok végül is nem úgy alakultak, ahogy Liszt szerette volna: (...) Az anyagi eszközök nem elegendőek és a munkatársak, akikre szükség lenne, hiányzanak. Bülow Amerikába megy, Witt súlyos beteg; minden őszinte odaadásom ellenére sem vállalhatok olyan feladatot, amely erőimet meghaladja. Ezért kérem és javaslom mégegyszer az óvatos késleltetést." (Levél Augusz Antalhoz Bayreuthból.)

Lisztnek ez az óhaja nem teljesült, hiszen a költségvetési vita lezárása után Trefort haladéktalanul meg akarta nyitni az intézményt és Liszt már 1875. március 21-én kézhez kapta elnöki, szeptember 2-án pedig Erkel Ferenc igazgatói kinevezését. Ugyanezen a napon kelt másik rendeletében a miniszter utasítást adott, hogy a zeneakadémiát október 1-jén részben nyissák meg és kilátásba helyezte az intézmény fokozatos kiegészítését. A kinevezett tanárok: Volkmann Róbert tanár, Ábrányi Kornél rendkívüli tanár, aki egyben a titkári teendőket is ellátta, Nikolits Sándor segédtanár. A szükséges hangszerek, könyvek, kották beszerzése miatt a nyitást november 3-ára halasztották.

A Zenészeti Lapok október 17-i számában jelent meg a felvételi követelmény az országos magyar kir. zeneakadémia 1875/6 évre szóló tanfolymára. A felvételi vizsgák elhúzódása miatt a megnyitóra végül is 1875. november 14-én került sor. Liszt levélben köszöntötte Erkelt, de ő maga nem jelent meg a megnyitón. Az évek óta tartó bizonytalanság arra késztette, hogy Itáliában maradjon és zeneszerzői munkájának szenteljes idejét. Liszt méltányolta Erkel zeneszerzői tevékenységét, de tudta, hogy a legújabb zongorairodalmat kevéssé ismeri, így a legmagasabb fokú zongoratanítás minden terhét neki magának kell vállalnia.

A Zeneakadémia 5 tanárral és 38 növendékkel kezdte meg működését november 15-én a Hal tér 4. számú ház 2. emeletén. Liszt 1876. Február 15-én érkezett Pestre és március 2-án kezdte meg a tanítást.

Négy évig működött az intézmény a Hal-téri épületben (a házat az Erzsébet-híd építésekor lebontották), s 1879 őszén vehette birtokba a Sugár (ma Andrássy) úti új épületet. Az első emeleten rendezték be Liszt elnöki lakását, amelynek szalonjából közvetlen átjárás volt a hangversenyterembe. Erkel Ferenc igazgatói lakása  a második emeleten volt, itt és a harmadik emeleten helyezkedtek el a tantermek. Ilyen körülmények között már gondolni lehetett a hallgatók számának növelésére és új szakok indítására. Ez természetesen új tanárok kinevezését is szükségessé tette (Erkel Gyula, Gobbi Henrik).

1880-ban a vallás- és közoktatásügyi miniszter ideiglenes igazgatótanácsot hívott életre azzal a céllal, hogy az javaslatokat tegyen a bővítésre, a tevékenységi kör kiszélesítésére, a végleges alapszabályzat kidolgozására, új tanszakok felállítására. Az igazgatótanács javaslata alapján az 1882/83-as tanévben öt új tantárggyal bővült az oktatás: orgona, magánének, karének, magyar nyelv és prozódia, olasz nyelv. E tárgyak tanítására új tanárokat hívtak meg, köztük Passy-Cornet Adélt és Pauli Rikhárdot a magánének, Hans Koesslert az orgona és karének tanítására. Ugyenebben a tanévben nevezték ki Ábrányi helyett dr. Peregriny Jánost titkárrá. Ábrányi visszatért a lapszerkesztéséhez (Zenészeti Közlöny), de továbbra is tanított a Zeneakadémián.

Az 1883/84-es tanév elején meghalt Robert Volkmann. Halála után Koessler vette át a zeneszerzés tanítását is. Koessler 1908-ban vonult nyugdíjba, majd 1920 és 1925 között újabb öt évet töltött a Zeneakadémián, amikor a művészképző tanfolyamon tanította a zeneszerzést. Túlzás nélkül állítható, hogy a 20. század első felének valamennyi magyar zeneszerzője és jeles orgonistája az ő növendéke volt. Csáth Géza írja: (...) még soha zenepedagógus ennyi kiváló tanítványt nem nevelt (...) A teljesség igénye nélkül néhány név a zeneszerzők közül: Bartók Béla, Dohnányi Ernő, Huszka Jenő, Jacobi Viktor, Kodály Zoltán, Kókai Rezső, Szendy Árpád, Szirmai Albert, Weiner Leó. S az orgonisták közül: Antalffy Zsíross Dezső, Hammerschlag János, Járay-Janetschek István, Zalánfy Aladár.

Az 1884/85-ös tanévben indult meg a hegedűoktatás. Az első tanár Huber Károly volt. Ugyanebből az évből még két említésre méltó eseményt jegyez fel a krónika: első ízben osztották ki a székesfőváros által alapított Liszt-ösztöndíjat s ekkor jelent meg a könyv- és zeneműtár első hivatalos jegyzéke, amelyet Peregriny János állított össze s közölt az évkönyvben.

1885 decemberében meghalt Huber Károly s tanszékét a következő tanévtől kezdve fia, Hubay Jenő vette át, aki a brüsszeli királyi konzervatórium tanári állásáról mondott le a Zeneakadémia kedvéért. Ugyennek a tanévnek a végén rendelte el a miniszter a gordonka-tanszék felállítását. Tanárának sikerült megnyerni a prágai születésű David Poppert, a kor egyik legnagyobb gordonkaművészét.

1886. augusztus elsején Mihalovich Ödön távirata hozta Budapestre a hírt, hogy Liszt Ferenc július 31-én Bayreuthban elhunyt. A gyászszertartáson Mihalovich Ödön képviselte a minisztériumot, Végh János alelnök a Zeneakadémiát. Liszt tanári működése intézetünk történetében korszakalkotó - írta történelmi visszapillantásában Moravcsik Géza, a Zeneakadémia későbbi titkára. - Az ő szelleme vetette meg a modern zongorajáték technikájának és előadó művészetének alapjait. Keze alól kerültek ki hazánk legelőkelőbb zongorajátszói s magának az intézetnek két kiváló pedagógusa: Szendy Árpád és Thomán István az ő szellemében nevelték az új zongoravirtuóz nemzedéket.

Gádor Ágnes - Szirányi Gábor