2018.03.04 10.30

Solti Terem

Concerto Budapest / Mozart-nap 1.

Concerto Budapest / Mozart-nap 1.

Szonáták

Mozart:
12. (F-dúr) zongoraszonáta, K. 332
Közreműködik: Várjon Dénes (zongora)
Mozart:
32. (B-dúr) hegedű-zongora szonáta, K. 454
Közreműködik: Várjon Dénes (zongora), Henning Kraggerud (hegedű)

Wolfgang Amadeus Mozart: 12. (F-dúr) zongoraszonáta, K. 332

A kompozíció két másik szonátával (C-dúr, K 330; valamint a törökös zárórondójáról híres A-dúr, K 331) együtt jelent meg Becsben (1784). Régebben azt feltételezték, hogy az F-dúr szonáta az 1770-es évek végén, a párizsi utazás idejében keletkezett, mások szerint Mozart akkor komponálta, amikor 1783-ban hazalátogatott Salzburgba, hogy ifjú feleségét, Constanzét bemutassa apjának. A darab első tételének felépítése a szonátastratégia jellegzetességeit mutatja, ugyanakkor az egyes szakaszok számos meglepetéssel szolgálnak. Nem kerülheti el a figyelmünket, hogy az expozíció főtéma-területe milyen sokféle, önmagában is tematikus jelentőségű zenei anyagot vet fel; hogy a melléktéma-terület hangnemét (C-dúr) a c-moll megcélzásával éri el; s hogy a zárótéma előtti átvezetés jellegzetes, szinkópáló ritmusa és karakteres dinamikai arculata mennyi kompozíciós lehetőséget rejt még magában. Utóbbit Mozart a szonáta középső szakaszában (kidolgozás) bontja ki. Kecsességével, finom érzelmességével tűnik ki a B-dúr Adagio. A tétel gazdagon illusztrálja Mozart díszítőművészetét. Már a darab kéziratban fennmaradt változata is bővelkedik zenei ornamensekben, a nyomtatott kiadás kottaszövegéhez (talán éppen a kiadó kérésére) Mozart további ékítményeket is illesztett. A kompozíció kritikai kiadása mindkét változatot közli, így a szonáta előadója döntheti el, hogy melyikhez ragaszkodik, illetve akár a két változat, saját maga által kialakított, kombinált formáját is játszhatja.

A pompás, virtuóz finálé ezúttal nem rondóformájú, hanem (az első tételhez hasonlóan) szonátaformát követ.


Wolfgang Amadeus Mozart: 32. (B-dúr) hegedű-zongora szonáta, K. 454

A B-dúr szonáta 1784 áprilisában, Bécsben keletkezett. A mű Regina Strinasacchi (1761-1839) mantuai hegedűművésznő és gitáros számára készült. Strinasacchi abban a velencei iskolában tanult zenét (Ospedale della Piétà), melyben korábban hosszú éveken át tanított Antonio Vivaldi. A bemutatót az olasz vendégművész bécsi koncertjén, egy héttel a mű elkészülte utánra tervezték, a zeneszerzőnek azonban csak arra volt ideje, hogy a hegedűszólamot leírja; a zongoraszólamot üres kottapapír előtt ülve játszotta. Az előadás, amelyet egyetlen próba sem előzött meg, hatalmas sikert aratott. Constanze visszaemlékezése szerint jelen volt a koncerten II. József császár is, aki operai távcsövének segítségével „kiszúrta”, hogy Mozart fejből játszik. Üzent neki, hogy mutassa meg számára a darab kottáját, mire a zeneszerzőnek be kellett vallania a turpisságot. Valószínű azonban, hogy mindez a császárt egyáltalán nem bosszantotta, sőt! Az első tételt bevezető, Largo Mozart zongorafantáziáira emlékeztet. A rákövetkező Allegro főtémáját a két hangszer unisono mutatja be. A virtuóz zongoraszólam mellett gyakran jut a hegedű is dallamos szólókhoz. A második tétel világosan mutatja, hogy a szonáta jeles hegedűs számára készült. A nagyszabású zárótétel ellenpontos szerkezetével, szinte mindvégig következetes háromszólamú anyagával kelt feltűnést.

Rendező: Concerto Budapest

Jegyár: 1200 ft