Nem túlzok, amikor azt mondom: mindent, amit zenészként elértem, Weiner Leónak köszönhetek…. Számomra mindig Weiner volt és marad is „a zenész" kiemelkedő mintaképe.

Solti György

„A tanítás alaprétege az életemnek” – interjú Komlós Katalin tanárnővel

2018. február 2.

Eötvös József-koszorúval tüntette ki az LFZE professor emeritusát Lovász László akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Komlós Katalin muzikológia kiváló műveléséért, a 18. századi zongoramuzsika feltárása és fortepianón való megszólaltatása terén végzett kutatásaiért kapta az elismerést. Interjú a zenetudós-fortepiano-művésszel.

Számtalan díjjal büszkélkedhet, többek közt az Erkel-és Széchenyi díjat is elnyerte már. Mit jelent Önnek a most kapott Eötvös-koszorú? Életpályájára visszatekintve, mit gondol: milyen lépések, történések vezettek e rangos kitüntetésig?

A Magyar Tudományos Akadémia egy egész életműre adja ezt az elismerést. Érdekes, hogy nem vagyunk sokan, akik egyszerre művelünk pódium művészetet és tudományt, amit kiváltságként és nagy szerencseként élek meg. Eredetileg zenetörténész vagyok, zenetudományi szakot végeztem a Zeneakadémián olyan kiváló oktatók növendékeként, mint Szabolcsi Bence, Bartha Dénes és Bárdos Lajos. Nagyszerű időszak volt. Zenetörténész oklevelem van, de közben gyerekkorom óta komolyan zongoráztam. Volt idő, amikor zongora szakra készültem, aztán másképp alakult. Kicsivel később ismerkedtem meg a fortepianóval, Haydn, Mozart korának hangszerével. Eredendően is a klasszikus stílushoz vonzódtam inkább, ezért ragadott meg ez az instrumentum. Posztgraduális tanulmányaimat Amerikában végeztem 1980-tól, ahol Malcolm Bilson irányítása alatt tanultam a fortepiano művészet rejtelmeit, e mellett zenetudományi doktorátust is szereztem a Cornell Egyetemen. Miután hazatértem, elkezdtem koncertezni fortepianóval, és legalább huszonöt évig adtam hangversenyeket. Pár éve már nem játszom pódiumon, de a tanítás és a szereplés nagyszerűen kiegészítette egymást egész életemben. Örültem e díjnak, már azért is, mert a magyar tudomány műveléséhez kapcsolódóan adják, és nem utolsó sorban jól esett, hogy ismét észrevették, amit csinálok.

 

Fotó: Zeneakadémia / Fazekas István

 

Fő kutatási területe a 18. századi billentyűs hangszerek és történetük. Több publikációja is megjelent, amely a fortepianóhoz kapcsolódik. Ezzel szemben a Zeneakadémián sosem tanította a fortepiano játékot, ma zeneelmélet-történetet oktat. Milyen tapasztalatokat élt meg tanárként?

Már negyvenöt éve tanítok a Zeneakadémián, zeneelméleti vonalon, mondhatni, „őslakos” vagyok itt. A tanítás alaprétege az életemnek, és mind a tudományos, mind a pódiummunka táplálja. Eleinte a Zenetudományi Tanszéken működtem Kroó György mellett, azután átkerültem a Zeneelméleti tanszékre, és rögtön tanszékvezető lettem. Ez nagy felelősséggel járt, sok adminisztrációval és nehézséggel.  Szerettem, de nem bántam, amikor vége volt, mert akkor ismét többet törődhettem a zenével. Azért vagyok különösen hálás, hogy a zene lehet életem középpontjában, hiszen a harmóniával, az összhanggal foglalkozhatok. Ez nem azt jelenti, hogy minden zene harmonikus – de lényegében mégis arról van szó, hogy az a harmónia, amelyre törekszünk önmagunkkal és az emberekkel, azt egy Mozart- vagy Schubert-zene tudja a legjobban kifejezni.

 

Az Eötvös-koszorú. Fotó: Zeneakadémia / Fazekas István

 

Oktatóként is sokat letett az asztalra, olyan művészek doktori képzését vezette, mint Fülei Balázs vagy Dinyés Soma. Volt és jelenlegi növendékei is nagy szeretettel vallanak személyéről, munkájáról. Mit tart oktatói tevékenysége végső céljának, hogyan fogalmazza meg „ars poeticáját”?

Elég szigorú vagyok a diákjaimmal, a legfontosabbnak mégis azt tartom, hogy a zene mindenkinek a saját szintjén váljon sikerélménnyé, ne keserű pirula legyen a növendékeimnek. Az emberekhez, a diákokhoz való hozzáállásomban sokat tudok meríteni szüleim példájából. Szerencsére csodálatos természetet örököltem tőlük, ami lehetővé teszi, hogy majdnem mindenkit szeretek, és ez elengedhetetlen a tanításnál. Legalább olyan fontos, mint a szakmai része. Találkozom néha régi tanítványaimmal, akik nem azt mondják „mennyit tanultunk a tanárnőtől”, hanem azt, hogy „a tanárnő annyira szeretett minket”. Ez maradt meg nekik, ezt mondják elsőként. Vagy azt, hogy „sohasem felejtjük el, amikor egyszer órán a Mozart Requiem-ből énekeltünk részleteket”. Nem volt csodás előadás, de mi hoztuk létre, az élmény marad meg a mai napig. Azt vallom, hogy a zene, a zenei élmény legyen mindennek a központjában, és örömünk teljen benne.

 

Fotó: Zeneakadémia / Fazekas István

 


„Komlós Katalinnal 2000-ben találkoztam először. Egy csoportos fortepiano-bemutatóra hívta meg az Eckhardt-tanítványokat a Bartók Konziból. Máig őrzöm a fotót, amely ekkor készült. Ez a találkozás feledhetetlen számomra, egy új világot nyitott ki előttem. 2012-ben megkértem, hogy legyen a doktori témavezetőm. Alaposan be kellett számolnom a témáról – Haydn, Mozart és Beethoven zongoraversenyeinek cadenzáiról terveztem írni a disszertációban –, majd miután kérdéseire választ adtam, elvállalta, hogy a konzulensem lesz. Ez hatalmas megtiszteltetés volt. Nagyon szigorú, és a végletekig körültekintő volt. Ötször is végiggondoltam, mi az, amit meg merek mutatni neki a disszertációból. Elhatároztam, hogy kockáztatni fogok. Teljesen megírom a doktori dolgozatot, és csak a kész művet tárom elé. Bízott bennem, és nagyon hálás vagyok ezért, mert utána már látta a koncepciót és megingathatatlan rutinnal szűrte meg esszéíró hajlamomat, lézerpontosan megvilágította előttem, melyek azok a részek, amelyek nem férnek bele a disszertáció műfajába. Nagyon sokat tanultam, és tanulok tőle. Megtiszteltetés, hogy Tanárnő sok koncertemre eljött Budapesten. Írásos kritikáit, amelyek átlagosan 2-3 órával a koncert befejezése után megérkeznek, mindig elteszem. Pont úgy, mint azt a fotót, 2000-ből.” (Fülei Balázs, zongoraművész, egyetemi adjunktus, tanszékvezető) 
 

 

 

Fotó: Zeneakadémia / Fazekas István

 

U. A.