Fokozatosan emelni kell a zeneművészet megértésének, kultiválásának és gyakorlatának színvonalát. Ez a feladat főképp az új Akadémiára hárul.

Liszt Augusz Antalhoz

Egyéniség és homogenitás

2015. április 20.

A negyedszázados fennállását ünneplő Purcell Kórus alapítóját, Vashegyi Györgyöt az együttes hangzásideáljáról és jövőbeni terveiről is kérdezte Fazekas Gergely.

- Emlékszel rá, hogy miként alakult meg 25 éve a Purcell Kórus?

- 1986-ban ismerkedtem meg Helmuth Rillinggel, s először ’87 őszén jártam nála tanulmányúton, akkor még az NDK-ban. Rilling 1988 nyarán hívta meg Stuttgartba John Eliot Gardinert, hogy kurzust tartson, vagyis már felvettek a Zeneakadémiára, de még nem kezdtem el a tanulmányaimat, amikor ’88 nyarán részt vehettem Gardiner stuttgarti kurzusán. Gardiner együttese, a Monteverdi Kórus elképesztő hatást gyakorolt rám akkor, és ahogy elkezdődött a tanév a Zeneakadémián, azon kezdtem gondolkozni, hogy valami ilyesmit szeretnék én is létrehozni. A konkrét szervezőmunka aztán ’89 őszén indult, és 1990. május 1-én, a demokratikus parlament alakuló ülésének napján adtuk első koncertünket (úgyhogy a Purcell Kórus napra pontosan egyidős a legújabb magyar parlamentáris demokráciával).
 

Fotó: Zeneakadémia / Benkő Sándor

 

- Mi jelenti az állandóságot a kórusban?

- A gardineri ideál, ami még az angol kóruskultúrán belül is kiemelkedővé teszi a Monteverdi Kórust. A magyar kóruskultúra hihetetlenül gazdag, de teljesen más eszményt követ: ebben a homogenitás a legfontosabb, hogy egy-egy szólam, illetve a teljes kórus tökéletesen egységes hangon szólaljon meg. Ez azt jelenti, hogy az énekesek nem igazán hagyatkozhatnak az egyéniségükre, a szólisztikus színeket megpróbálják elkerülni (kicsit a franciaparkokhoz hasonlóan: ami kilóg, azt levágják). Félreértés ne essék, ez nem értékítélet, hiszen a magyar kóruskultúra számos rangos nemzetközi visszaigazolást kap (versenyek és egyebek révén) méltó módon arról, hogy fantasztikus értéket képvisel. A Purcell Kórusban azonban – az angol modell nyomán – fontosnak tartjuk az aktív és egyéni hangot, az egyéni felelősséget: persze az egyéniségek tevékenységének ugyanabba a zenei irányba kell mutatnia, s így másfajta homogenitás jön létre (mely inkább az angolparkokra hasonlít). Az elmúlt huszonöt év nyomán úgy gondolom – és szerencsére nem vagyok ezzel egyedül –, hogy számunkra ez a jó irány.
 

Fotó: Zeneakadémia / Benkő Sándor
 

- René Jacobs kifejezetten a Purcell Kórust kérte fel egy norvégiai h-moll mise produkcióra. Lesznek ehhez hasonló projektjeitek?

- Igyekszünk a nemzetközi élvonalba kerülni: Jacobs nagyon meg volt velünk elégedve (számunkra fantasztikus élmény volt a közös munka vele!), és tervezzük a folytatást. Januárban Fischer Ádámmal és Philippe Herreweghe-gel dol gozunk majd együtt, és évek óta próbáljuk megszervezni, hogy Gardinerrel is mielőbb létrejöjjön valamilyen együttműködés. A Purcell Kórus születésnapi koncertjén (2015. április 26-án) nem véletlenül a h-moll mise szólal meg a Zene akadémián: tizenöt éve énekeltük először a művet, s úgy gondoltuk, hogy érdemes megmutatnunk, mit kezdünk most a darabbal, immár a „felnőttkor” küszöbén.

 

A Purcell Kórus születésnapját 2015. április 26-án a Zeneakadémia Nagytermében ünnepli, a jubileumi koncert műsorán J. S. Bach János-passiója szerepel. A hangverseny részletei az alábbi linken találhatók meg.