A legfontosabb osztály számomra – és a magyar zenészek százai számára – a kamarazenei osztály volt.

Solti György

Még lehet jelentkezni az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájára

2015. május 19.

Május 15-ig lehet jelentkezni a 15. alkalommal megrendezésre kerülő Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájára. A nyári egyetem keretében a Kodály Zoltán Ifjúsági Zenekar táborára is sor kerül.

Július 16-25. között tizennégy hangszeres mesterkurzussal várja a szakközépiskolás növendékeket, főiskolásokat, egyetemi hallgatókat és fiatal zenetanárokat ebben az évben az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája, ami a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának világhírű szakmai rendezvénye. Az elmúlt tizennégy évben Japántól Ugandáig több mint húsz országból érkeztek hallgatók a képzésekre. „Az akadémián az intenzív tehetségfejlesztésre helyezzük a hangsúlyt, a tanárok minden nap több órát foglalkoznak a hallgatókkal és az egyéni képességek fejlesztésére fókuszálnak” – fogalmazott Duffek Mihály, a Zeneművészeti Kar dékánja a rendezvény keddi sajtótájékoztatóján.

Az egyéni kurzusokon kívül évről évre a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar is az akadémia idején alakul és készül nyári turnéjára – idén a hagyományos debreceni és budapesti helyszínek mellett a Gyulai Várszínházban is színpadra áll a zenekar, majd Prágában zárja a koncertkörútját. „A Nyári Akadémián megnyitottuk az ének mesterkurzust, amit Bátori Éva, a Magyar Állami Operaház énekmestere a Nagykövet program keretében tart majd a hallgatóknak. Ez a képzés teljesen kuriózumként a kortárs vokális zene előadásmódjára fókuszál. Ehhez kapcsolódóan hirdetjük meg az akadémia fiatal művészeinek a Petrovics Emil Énekversenyt. Érdekesség, hogy Petrovics Emil Bátori Évának írta utolsó művét” – ismertette az idei Nyári Akadémia újdonságát Duffek Mihály.

A rendezvényen idén is világhírű, elismert vendégoktatók, művésztanárok foglalkoznak egyénileg a hallgatókkal, akik május 15-ig jelentkezhetnek az akadémiára. „Mesterkurzust tart többek között a Svájcban élő gordonkaművész, Tytus Miecznikowski, Németországból érkezik az ismert fuvolaművész, Bálint János, és korábban még egyáltalán nem tanított Magyarországon a párizsi Jérome Laran, a Szaxofonos világtalálkozó és konferencia művészeti bizottságának tagja. Nagy büszkeségünk, hogy a Kar egykori hallgatói is visszatérnek kurzust tartani, Takács Miklós kürtművész, Kelemen Csaba trombitaművész mellett az egyik ütőhangszeres mesterkurzus tanára, Major Bence, aki a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán szerezte BA diplomáját és a világ egyik legjobb zenekarának, az amszterdami Concertgebouwnak ütőse, az elmúlt évben kilencven ütős közül egyedüliként vették fel a zenekarba” – tájékoztatott Váradi Judit dékánhelyettes.

A rendezvény keretein belül a megszokott mesterkurzusok mellett szervezik meg a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar zenekari táborát Vásáry Tamás zongoraművész, karmester irányításával, amelyet követően az együttes hazai és külföldi hangversenykörúton vesz részt. Betanító karmester: Bolyky Zoltán. A zenekari munka kezdési időpontja: 2015. július 13.

A világzenekar műsora:

  • Erkel Ferenc: Hunyadi László – nyitány
  • Kodály Zoltán: Galántai táncok
  • Pjotr Iljics Csajkovszkij: V. szimfónia (e-moll; Op. 64)

A következő hangszerekre várják a jelentkezéseket: hegedű, mélyhegedű, gordonka, gordon, fuvola / piccolo, oboa, klarinét, fagott, kürt, trombita, harsona, basszusharsona, hárfa, timpani, ütőhangszerek. A jelentkezéshez CD, DVD felvétel küldése nem kötelező, de előnyt jelent.
A Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar része az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának. A próbák után a zenekari tagok részére lehetőség nyílik egyéni mesterkurzusukon is fejleszteni szakmai tudásukat, melyre külön kell jelentkezniük. A program részét alkotják a tematikus tartalmú hangversenyek, melyek közreműködői a kurzust tartó professzorok és meghívott művészek. A mesterkurzus legeredményesebb hallgatóinak fellépési lehetőséget biztosítanak.

További információ és jelentkezés: www.ymsa.unideb.hu/index.php?pg=application

Címkék