Bartók hegedűre írott művei többféle megközelítésben

2017. szeptember 16.

Összefoglaló az MTA BTK Zenetudományi Intézetben a Bartók Világverseny és Fesztivál rendezvényeként szervezett Bartók és a hegedű címmel zajlott kétnapos konferenciáról.

„Bartók Béla talán nem volt Hans Koessler zeneszerzéstanár legboldogabb hallgatója, és talán nem volt évekkel később a legboldogabb zongoratanár sem – hiszen az oktatás számára inkább kényszer volt, szemben a szívéhez jóval közelebb álló népzene-kutatással –,  mégis a Zeneakadémia volt az a hely, ahol Bartók emlékezetes koncertjeit adta, ahol kevés barátját megismerte – köztük mindenek előtt Kodály Zoltánt –, és ahol találkozott azokkal a művészekkel, akik életre keltetették műveit. Ezek között a legjelentősebbek pedig éppen hegedűművészek voltak” – ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg a „Bartók és a hegedű” címmel rendezett angol nyelvű konferenciát a Zeneakadémia rektora. Dr. Vigh Andrea hozzátette, Bartók legnagyobb erényei között szerepel fáradhatatlan kutatási szenvedélye, amellyel a népzene újabb és újabb harmóniáit tárta fel, a folklór zeneirodalmi módszereit új alapokra helyezte, új harmóniát és dallamokat talált a kompozíciókban. „Mindezzel példaként áll előttünk, mint ahogyan erkölcsiségével is” – emelte ki.

„A Zenetudományi Intézet létrejötte Bartók Bélához kötődik, hiszen fia, ifjabb Bartók Béla tartós letétként a Magyar Tudományos Akadémián helyezte el a zeneszerző-géniusz írásos hagyatékának tulajdonát képező részét. Ennek gondozására, kutatására, feldolgozására jött létre a szervezet, amelyből a zenetudomány általános, de főképpen magyar zenetörténeti vonatkozású kutatását szolgáló intézmény nőtt ki” – nyomatékosította köszöntőjében Richter Pál, az MTA BTK ZTI igazgatója, külön köszönetet mondva Vikárius Lászlónak, a Bartók Archívum vezetőjének az esemény megrendezéséért.

Vikárius László bevezetőjében arról beszélt, hogy Bartók elsősorban zongorista volt, a kamarazene állt hozzá közelebb, így a hegedűhöz fűződő viszonyát főleg azon nagyszerű előadók befolyásolták, akik inspirálták végül hegedű szonátáinak megírását is. A nemzetközileg is elismert Bartók-kutató emlékeztetett Bartók fiatalkori rajongására Arányi Adila és Jelly majd Geyer Stefi iránt, valamint kapcsolatára más, olyan kiváló hegedűsökkel, mint Székely Zoltán, Waldbauer Imre, Telmányi Emil, Szigeti József, Zathureczky Ede, Gertler Endre vagy éppen Yehudi Menuhin.

 


Vikárius László és David Cooper. Fotó: Zeneakadémia / Mudra László
 

A Londonban bemutatott első hegedű-zongora szonáta keletkezésének és premierjének körülményeit elemezte a szimpózium egyik kulcsvendége, David Cooper, a Leedsi Egyetem professzora, aki átfogó monográfiát jelentetett meg Bartók Béláról 2015-ben. A kutató a zeneszerző életének 1920-21 közötti időszakáról számolt be Bartók levelezése, személyes feljegyzései és saját kutatásai alapján. A hallgatóság aukcióban feltűnt ritkaságokról értesülhetett – dokumentumokról, levelekről, képekről, például Cecil Grey angol zenekritikus egyik fotójáról, aki annak idején méltatta Londonban Bartók műveit.

A délután nyitó előadásaként Elliott Antokoletz, a Texasi egyetem muzikológus profeszora mélyreható zenei analízist készített Bartók II. hegedűszonátájáról.

 


Fotó: ZTI / Kukár Barnabás Manó

 

A Bartók kutatásban egyenesen családtag, és a Bartók és világa című könyv szerkesztője – így mutatta be Vikárius László, az MTA BTK ZTI Bartók Archívum vezetője Laki Pétert, a Zeneakadémia egykori hallgatóját a konferencia második napjának első előadóját. Az Egyesült Állomokban dolgozó zenetudós A hegedűverseny évtizede: Az új zene és az előadó az 1930-as években című előadásában az elmúlt század harmadik évtizede hegedűverseny-termésével vetette össze, illetve abba illesztette be Bartók 2. „nagy” hegedűversenyét.  Kezdeti dallammotívumait is összehasonlítva a Bartók mű vonatkozásában vizsgálta  Berg, Schönberg, Prokofjev, Szymanowski, Walton és Bloch szinte egyidejűleg keletkezett műremekeit: „Megpróbáltam bemutatni, hogy mennyire aktív volt ez az évtized a hegedűversenyek szempontjából. A maga módján mind kiemelkedő alkotás, ezek mind nagyszerű darabok. Persze ez nem kisebbíti Bartók érdemeit, azaz, semmit nem von le az ő nagyságából a tény, hogy hegedűversenye egy jól érzékelhető trend részeként keletkezett. Számtalan olyan darab született ebben az időben, amely szintén nagyszerű, és mégsem kapott annyi figyelmet, mint Bartók, aki egyébként – mint az zenetudósi körökben köztudott – kimondottan kérte az Universal kiadótól Szymanowski és Berg hegedűversenyeinek partitúráját. Bartók ezeket a zenészeket ismerte, nagyon tisztelte és látni akarta alkotásaikat. Nem akarta lemásolni őket, de tudta, hogy egy általános trend indult el abban az évtizedben. Maga is csatlakozott ehhez az irányvonalhoz, de a maga teljesen egyedi módján. Nem kétséges, hogy mások voltak az élményei, az egész magyar népzene és a magyar folklór kutatása mellett egy németes iskolát is követett, Beethoven „ükunoka” tanítványként Stravinskyhoz vagy Waltonhoz képest egészen más belső indíttatásai voltak. Számunkra mindemellett természetesen meghatározó Bartók és a hegedű kapcsolata. A szimpózium előadásainak sorából is kiderült, hogy Bartók Béla sok hegedűssel működött együtt, közöttük sok barátja is volt, és az egyetlen hangszer, amellyel behatóan foglalkozott a zongorán kívül, az pont a hegedű volt. A hegedű magasan kiemelkedik zeneszerzői munkásságából is”– így nyilatkozott a zenetudós a zeneakademia.hu számára.

A zeneszerző és az előadó inspirálja egymást, és általánosságban megállapítható, hogy ez nagymértékben befolyásolhatja egy előadás létrejöttét – hangsúlyozta Somfai László Széchenyi-díjas magyar zenetörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja Bartók 1. és 2. hegedű-zongora szonátája: A komponálás folyamata című előadásában. Példaként említette, hogy Szigeti József világhírű hegedűművész azért nem volt hajlandó interpretálni Bartók második hegedűversenyét, mert sértette, hogy a zeneszerző nem neki dedikálta a művet, holott korábban többször is közösen léptek fel. Somfai László emlékeztetett rá, hogy Bartók mintegy harminc hegedűművésszel játszott nyilvános hangversenyein. „Ezek fele magyar hegedűs volt, úgyszólván valamennyi a világhírű Hubay iskola neveltje. Az 1920-as évek elején már Londonban élő Arányi Jelly temperamentuma és szenzuális játékstílusa hasonlóképpen nyomot hagyott a neki dedikált 1. és 2. hegedű-zongora szonáta partitúráin” – tette hozzá. Somfai professzor felhívta a figyelmet arra is, hogy Bartók a kor ünnepelt hegedűsei közül csupán Yehudi Menuhinnal került igazán közeli kapcsolatba, immár amerikai éveiben. „A zeneszerző számára rendkívül hitelesnek hatott a hegedűművész kitűnő, klasszikus stílusú játéka, nem csoda, hogy amikor Menuhin a hangversenyt követően szólószonátát rendelt tőle, a frissiben befejezett zenekari Concertóval új erőre kapott Bartók nem zárkózott el a felkérés teljesítésétől.”

 


Richter Pál. Fotó: ZTI / Kukár Barnabás Manó

 

A konferencián a világhírű kutatók – mint David Cooper és Elliott Antokoletz, Laki Péter és Somfai László – mellett Bartókhoz kapcsolódó tudományos tevékenységet végző fiatalok is szerepet kaptak, és – ahogyan Vikárius László professzor, a Bartók Archívum vezetője fogalmazott – „többféle megközelítésben foglalkoztak a szimpózium előadói Bartók hegedűre írott műveivel”. Úgy vélte, a fiatal kutatóktól is egytől egyig kiváló, gondosan előkészített előadást hallhattak. Richter Pál igazgató, a Zeneakadémia Népzene tanszékének vezetője reményét fejezte ki, hogy a szimpóziumba bevont ifjú muzikológusok révén a fiatalok figyelme nemzetközi szinten is ráirányítható Bartókra és életművére.