„Fel kell emelni szívünket Liszt szakrális műveinek megértéséhez”
Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezetője a Nagyterem színpadán mindössze egyetlen zongorával elénk tárja az idős, visszavonultan élő Liszt Ferenc legmélyebb érzéseit december 8-án, a karácsonyi várakozás időszakában.
Koncertjének címe: Karácsony Liszt Ferenccel. Milyen elképzelés áll a műsor- és a témaválasztás mögött?
Liszt Ferenc széles spektrumú művész, aki folyamatosan tudott környezetéből ihletet meríteni, darabjainak nagy része külső benyomáshoz kapcsolódik: akár tájakról, történelmi eseményekről, utazásokról, találkozásokról, képzőművészeti alkotásokról is képes volt mesterműveket komponálni. Sőt, az évkör ünnepei, történelmi események is inspirálták Lisztet, így született meg például a Via Crucis vagy éppen a Funérailles, az Aradi vértanúk kivégzéséhez köthető zongoradarab. Liszt élete utolsó szakaszában erősen a szakralitás felé fordult. Hangversenyemen ezt a szobájában meditáló, introvertált Liszt Ferencet mutatom be a Zeneakadémia színpadán. Akadémiánk Nagyterme egyszerre barátságosan kicsi és ugyanakkor tágas tér, amely hirtelen bensőséges szobává válik, amint megtölti a hallgatóság. Ritkán érzek ilyen meghitt hangulatot más koncerttermekben. E családias légkört csak fokozza majd a karácsonyi műsor, amelyből kiderül, mit jelenthetett az ünnep régen Liszt Ferencnek és mit jelent ma nekem.
Meséljen a darabokról részletesebben!
Az év kötelezően elérkező ünnepeinél mindig ott van a megszokás, a sablonosság veszélye. A zongoraestemen elhangzó darabok segíthetnek visszatalálni belső hangunkhoz és az ünnep személyességéhez. Ettől lesz megismételhetetlen! Az első félidőben Liszt kései műveit játszom, részleteket a Költői és vallásos harmóniák és az Egy utazó naplója című zongoraciklusokból, valamint egy Ave Mariát. E darabok visszaadják számomra Liszt gyermeki-ártatlan viszonyát a vallásos elemekkel. A második részben felcsendülő, tizenkét tételes Karácsonyfa című sorozatot unokájának írta Liszt Ferenc, részben konkrét, Karácsonyhoz kapcsolódó témákra (Pásztorok a jászolnál, A három királyok indulója), de elvontabb részeket is belefoglalt, mint a Magyaros vagy a Lengyeles, amelyek az ő és Carolyne hercegnő képzeletbeli portréi.
Előadóművészként hogyan viszonyul a kései Liszt stílushoz?
Szívesen játszom fiatalkori virtuóz darabjait is, viszont úgy érzem hozzám közelebb áll az érettebb művek stílusa. Az idős Liszt zenéje őszinte, leplezetlen jelenlétet és háttérbe vonulást követel meg a fellépőtől. Az ilyen muzsika esetében hangsúlytalan a zongorista személye, előadásukhoz „fel kell emelni szívünket”, és ez úgy gondolom, nagyobb sebezhetőséggel jár. Minket, zenészeket is ezer inger ér, ezer zenemű ezeregyféle színjátékot követel, amelyek eltávolítanak lelkünk belső, nem-eljátszott részétől. Aki le tud ereszkedni saját gyökereihez, az könnyebben ráérez a késői Liszt-művek esszenciájára.
Technikailag milyen kihívásokat tartogat ez a repertoár?
A Karácsonyfa-ciklus egyik tételében néhány percig egy szólam szól és majdnem ugyanannyi csend van, mint amennyi hang. Igazán kihívás ezeket a részeket is személyessé, egyszerivé és megismételhetetlenné tenni. Hát igen, nincs két egyforma csend, mert magadat hallod abban a csendben. Ha jól csinálom, a tétel végére egységes rajz alakul ki a hangok egymáshoz kapcsolásából. Merész vállalkozásnak tartom a koncertet, mert ez a műsor nem hatásvadász, nem támadja le a hallgatóságot, hanem üres templomként csalogat a belépésre, arra hív, kerüljünk közelebb önmagunkhoz, Karácsony ünnepéhez, és ebben Liszt lesz a lelkivezető.
Unger Anna