Az ízlés valaminek a tagadása. A zseni állít, mindig csak állít.

Liszt Ferenc

"Kortárs művészként elvárásoktól függetlenül, saját ízlésem szerint formálom muzsikámat"

2019. október 7.

Bolya Mátyás egyenesen a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről érkezik az interjúra Belső-Kínában rendezett koncertjéről hazatérve. A népzenész-zeneszerző, a Zeneakadémia oktatója és a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének (MTA BTK ZTI) munkatársa közelgő koncertjének apropóján osztotta meg gondolatait.

Második alkalommal tartanak egész estés koncertet a kobozra alapozva a Zeneakadémián. Valóban beköszöntött Magyarországra a „kobozreneszánsz”?

A koboz hidat képez a keleti és a nyugati zene között. Az ud – más néven arab lant – a muszlim világ zenekultúrájának egyik ismert hangszere, a nyugati lant őse, ehhez a hangszercsaládhoz tartozik a koboz is. A „kobozreneszánsz” kifejezést 2017-ben alkottam meg, ebben az évben kezdtük szervezni a koncertsorozatot együttműködésben a Zeneakadémia Koncertközponttal. Elsőként Szlama László mutatta be a hangszerben rejlő lehetőségeket, idén én folytatom a sort, és a jövőben tervezünk további előadásokat is. A fellépéseken túl zeneakadémiai műhelymunkánk alapján kobzos tananyagot is fejlesztettünk kollégáimmal a hallgatók számára, ezzel is népszerűsítve ezt a régi hangszert.

 

 

 

Hogyan állt össze a novemberi koncert műsora?

2018-ban szereztem doktori fokozatot, diplomakoncertem repertoárjának bővített változatát mutatom be a Solti teremben. Célom, hogy sztereotípiák nélkül közelítsenek a zenémhez, a koncertanyag még tervezés alatt van. Annyit elárulok, hogy a közönség hallhat majd magyar népzenét és pengetős hangszerekhez kapcsolódó improvizatív muzsikát is. Megjelennek a kobozhoz illő, a török-arab világot idéző dallamok, illetve a balkán páratlan lüktetésű darabjai is. Összképet szeretnék adni a pengetős hangszerek „családjáról”.

 

Meséljen a koncert közreműködőiről!

Két generáció tagjai lépnek színpadra: Buzás Attila (szaz, basszprímtambura), Eredics Dávid (bolgár kaval, klarinét), Szokolay Dongó Balázs (furulya, duda, szaxofon) és én (koboz, lant, citera), az idősebb korosztályt, a fiatalabbakat pedig Csenki Zalán (koboz) és Szlama László (koboz, citera) képviseli. A társulást Fekete Bori éneke egészíti ki. Bár életkorunk jelentős mértékben különbözik, mindannyian hasonló zenei nyelvezetű és hozzáállású művészek vagyunk.  

 

Két fő hangszere a citera és a koboz. Mennyiben befolyásolták a pengetős hangszerek az Ön életét és zenei stílusát?

A népzenészekre jellemző, hogy általában autodidakta módon kezdenek muzsikálni, és – eltérően a klasszikus zenészektől – később találják meg hangszerüket. Velem is így történt. Vonzott, hogy a magyar népzene kereteit meghaladva, a pengetős hangszerekkel nyithatok a keleti klasszikus zene felé is, talán ezért kötöttem ki e hangszercsaládnál. Választásomból adódóan egy zeneileg nyitottabb közösségben nőhettem fel, pályám elejétől közreműködtem különböző fúziós produkciókban, színházi- és világzenei együttműködésekben. Közben formálódott egyéni stílusom, amelyet „népzenén alapuló improvizációs kamarazenének” nevezek. Nem vagyok hagyományos értelemben vett táncházas zenész, kortárs művésznek tartom magam, aki elvárásoktól függetlenül, saját ízlése szerint formálja muzsikáját, a népzenében tanult gesztusokra és formákra építve. Véleményem szerint a színpadon nincs különbség klasszikus-, jazz- vagy népzenész között, aki ma kiáll és előad, az kortárs zenész.

 

A fenti gondolat újítóan hat, hiszen előszeretettel soroljuk kategóriákba a zenészeket, köztük a népzenészeket is. Milyen kihívások elé néz az, aki ma rétegzenét játszik?

Alapvető célom, hogy minél szélesebb közönséget szólítsak meg, ám tény, hogy a klasszikus zenei előadásokhoz képest kevesebb zenekedvelőt mozdít meg egy jazz vagy népzenei előadás a Zeneakadémián. Aki hasonló cipőben jár, tisztában van vele, hogy zenészként ma nehezebb magát eladnia, hiszen például a népzenében néhány művész nevét ismeri csupán a közönség, miközben számtalan tehetséges muzsikus homályban marad. A bizonytalan körülmények ellenére nem aggaszt, hogy másoknak megfeleljek, igyekszem inkább hűnek maradni az elveimhez: úgy gondolom, hogy a művész alapvető feladata a közvetítés. A színpadon nem én vagyok lényeges, hanem az, amit átadok! A zenélés „realtime” művészet, akár a bor-, a sajtkészítés vagy a fotózás: akkor és ott kell elkapni.

 

E folyamatban a közönség hozzáállása sem közömbös. Visszatekintve eddigi koncertjeire, emlékszik-e olyan esetre, amikor az említett módon sikerült a „közvetítés”?

Egy magyarországi és egy külföldi történetet mesélek el. Néhány éve, egy Liszt-kukacok Akadémiája matinékoncert alatt a vonós hangszereket mutattuk be a fiataloknak, ám ezúttal a műsor összeállítására és a konferálásra kértek fel a szervezők. Egy klasszikus vonósnégyes és egy népi vonós banda segítségével azt szemléltettem, hogy szükségtelen sztereotípiákban gondolkodni, az előadók nem klasszikus- vagy népzenészek, hanem mind kortárs fiatalok, akik élnek-halnak a zenéért. A fogékony gyermekközönséghez el is ért az üzenetem.

Másik kedves élményem egy közös fellépés Szokolay Dongó Balázzsal egy németországi régizene fesztiválon. Rendkívüli érdeklődést tapasztaltunk a szervezők részéről, akik már előzetesen tanulmányt kértek munkánkról, a helyszínen pedig televíziós és rádiós stáb várt minket, hogy interjút adjunk. Tekintve, hogy egyikünk sem „frontember”, hanem jellemzően énekeseket kísérő zenész, ez a gesztus különösen jólesett. A teltházas koncert késő este kezdődött, a közönség néma csöndben figyelt ránk, állva tapsoltak a végén. Éreztem, hogy a zeném alapján ítélnek meg, és őszintén kíváncsiak rám, így önmagamat adhatom.

 

Két hónapja vett részt Pekingben egy rektori konferencián, illetve nemrég Etiópiában járt az MTA BTK ZTI képviseletében. Hogyan tudja összeegyeztetni oktatói, kutatói, előadóművészi tevékenységeit?

Különböző életszakaszaimban más-más hangsúlyt kap e három szegmens. Hetedik éve tanítok a Zeneakadémián, ezzel párhuzamosan indult a gazdasági válság miatt eltűntek a többhónapos turnék, csökkent a szakmai lehetőségek száma Magyarországon, majd Európában is. Ekkor erősödött meg oktatói, zenetudósi jelenlétem. Azt hiszem, e korábbi, koncertekben gazdag élethelyzet már sosem jön vissza, de nem sajnálom, mert rugalmasan tudtam reagálni a változásokra.

 

Unger Anna

 

Címkék