Engedtessék meg nekem, hogy a magyar nyelvben való sajnálatos tudatlanságom ellenére születésemtől a sírig szívemben és érzéseimben magyar maradjak, és ennek megfelelően odaadóan elő kívánjam mozdítani a magyar zenekultúra ügyét.

Liszt Augusz Antalnak

Liszt és Bartók workshopok a Zeneakadémián

2014. április 5.

A Liszt és Bartók zarándokévei Svájcban és Magyarországon projekt keretében 2014 májusában Liszt-zongorakurzust, júniusban pedig Bartók vonósnégyes-kurzust rendez a Zeneakadémia.

A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a genfi La Haute École de Musique de Genéve a Svájci-magyar Együttműködési Program (Testvértelepülés és Partnerségi Pályázati Alap) pályázatának keretében 2013 őszén együttműködési projektet indított „Két zenei géniusz, Liszt és Bartók zarándokévei Svájcban és Magyarországon" címmel. A kezdeményezés célja, hogy a két világhírű magyar zeneszerző életművén keresztül erősítse a két zeneakadémia partnerségét olyan workshopok keretében, amelyeken a két egyetem tanárai mesterkurzusokat tartanak, zenetudományi előadások dolgozzák föl a két szerző helyi kötődéseit, és a résztvevők meglátogatják a szerzőkhöz köthető helyeket. Az egymást kiegészítő genfi és budapesti mesterkurzusok – melyekre természetesen külön-külön is lehet jelentkezni – Bartók vonósnégyeseivel, illetve Liszt zongoraműveivel foglalkoznak, különös tekintettel a svájci illetve magyar ihletésű kompozíciókra (például Zarándokévek –, Magyar Rapszódiák, kései művek).

A Bartók-workshopokat a Zeneakadémia professor emeritusa, Devich Sándor, illetve a svájci intézmény képviseletében Takács-Nagy Gábor tartják. A világon egyedülálló módon a Bartók Vonósnégyes ill. a Takács Kvartett, továbbá a Mikrokozmosz vonósnégyes alapító tagjaiként mindkettőjük lemezre vette és rendszeresen játszotta a világ legnevesebb koncerttermeiben Bartók vonósnégyeseit, s több évtizedes tapasztalatuk van a hat vonósnégyes tanítását illetően. A zongorakurzusokat a Zeneakadémia részéről a Liszt-életműben páratlanul jártas Dráfi Kálmán, a Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének vezetője és Lantos István, a tanszék és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem korábbi vezetője, a Genfi Zeneművészeti Főiskola képviseletében pedig Nelson Goerner és Sylviane Deferne professzorok vezetik.

A workshopok részletei, a kurzusvezető professzorok bemutatkozó oldalai, illetve a jelentkezés feltételei megtalálhatók a projekt microsite-ján, a zeneakademia.hu/liszt-bartok-workshop oldalon.

Címkék