Fokozatosan emelni kell a zeneművészet megértésének, kultiválásának és gyakorlatának színvonalát. Ez a feladat főképp az új Akadémiára hárul.

Liszt Augusz Antalhoz

Sorsolással kezdődött el a IV. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny

2021. augusztus 29.

A versenyzők fellépési sorrendjének meghatározásával indult vasárnap este a megmérettetés a Zeneakadémián.

„Isten hozta önöket, boldog vagyok, hogy ilyen szép számmal eljöttek” – üdvözölte a megjelent versenyzőket és kísérőiket Marton Éva, felidézve az elmúlt másfél év számos nehézségét, amelyek a művészeti életet is érintették. Mint rámutatott, az online tanításban eleinte nehéz volt személyes kapcsolatot kialakítani a növendékekkel, tartani a lelket bennük és hitet adni, hogy vége lesz a rossz időknek, pedig ez nagyon fontos. „Önök még fiatalok, karrierjük elején állnak, amit talán nyújtani tudok most, az a biztatás, hogy van jövőjük, ezért higgyenek önmagukban” – hangsúlyozta. Arról is szólt, hogy mit vár a versenyzőktől: az előadandó műveket személyiségükön keresztül újrateremtve visszaadni az ihletett pillanatokat, hiszen azt már tudja, hogy az elődöntőbe került tehetségeknek gyönyörű hangjuk van. „Ne idegeskedjenek, lepjenek meg!” – tette hozzá. Marton Éva úgy fogalmazott: hisz abban, hogy ez a megmérettetés a következő lépés a versenyzők karrierjében, a díjak és a velük járó összegek lehetőséget adnak további tanulmányokra, pályájuk magasabb szintre emelésére.

 

Fotó: Zeneakadémia/Mudra László

 

A sorsoláson a Zeneakadémia versenyeinek hagyománya szerint a  legfiatalabb induló, a 20 éves ukrán bariton, Mikita Kijascsenko húzta ki az első fellépő sorszámát, aki Cheung Viola kínai szoprán lesz. A többiek betűrendben követik majd egészen az ábécé végéig, majd onnan elölről. Ez a sorrend az egész verseny alatt érvényes lesz. Az elődöntők műsora 32 Liszt-dalból és 88 opera 125 áriájából áll össze. A versenyzők egy Liszt-dalt, majd egy általuk választott áriát énekelnek a korábban megadott kettőből. A másodikat csak akkor adják elő, ha azt a zsűri kéri.

 

Fotó: Zeneakadémia/Mudra László

 

Mivel az egyik zsűritag, a neves orosz zenetanár, Larisza Gergijeva váratlan akadályok miatt csak hétfőn ér Budapestre, öt elődöntő lesz a tervezett hat helyett, az első így hétfőn este 6 órakor kezdődik.

 

Fotó: Zeneakadémia/Mudra László

 

Az elődöntőkre a belépés ingyenes. Az élő közvetítés megtekinthető a Marton Énekverseny honlapján, a Zeneakadémia honlapján, a YouTube csatornán, valamint a Marton Énekverseny, a Papageno és a Zeneakadémia Facebook-oldalain. A linkre kattintva olvasható a verseny menetrendje, a döntőre és gálára jegyek itt vásárolhatók.

 

Fotó: Zeneakadémia/Mudra László