Nem túlzok, amikor azt mondom: mindent, amit zenészként elértem, Weiner Leónak köszönhetek…. Számomra mindig Weiner volt és marad is „a zenész" kiemelkedő mintaképe.

Solti György
Eötvös Loránd Tudományegyetem Zenei Együtteseinek hangversenye

2020. március 4. 19.30-21.15

Nagyterem

Eötvös Loránd Tudományegyetem Zenei Együtteseinek hangversenye

Verdi: Requiem

Sümegi Eszter (szoprán), Schöck Atala (alt), Fekete Attila (tenor), Cser Krisztián (basszus)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bartók Béla Énekkara és Egyetemi Koncertzenekara (hangképző: Katyi Zsombor, koncertmester: Dúlfalvy Éva)
Vezényel: Kovács László

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bartók Béla Énekkarának és Egyetemi Koncertzenekarának művészeti vezetője Kovács László karmester, Liszt-díjas kiváló művész, az ELTE „Eötvös” Művészeti Együttes igazgatója. Az egyetemi ének- és zenekar nem hivatásos együttes, tagságát jelenlegi és egykori egyetemi hallgatók, oktatók alkotják. Repertoárjukon barokk, klasszikus, romantikus és kortárs művek, a cappella kórusművek, oratóriumok, versenyművek, szimfóniák egyaránt szerepelnek, de szívesen kalan- doznak a könnyűzene és a komolyzene határterületeire is. Hivatásuknak tekintik a 20. századi zene kiemelkedő szerzői, köztük Bartók, Kodály, műveinek tolmácsolását, de koncertrepertoárjukból nem hiányozhatnak a kortárs, elsődlegesen magyar szerzők alkotásai sem. Orbán György, Tóth Péter, Szokolay Sándor, Petrovics Emil, Lendvay Kamilló, Jeney Zoltán, Kocsár Miklós, Dubrovay László, Vajda János, Gyöngyösi Levente, Oláh Kálmán, Kovács Zoltán számos zenekari és kórusművet írt részben egyetemi megrendelésre, az együttesnek és karnagyainak ajánlva. Időről időre közreműködői a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak, kamarazenei fesztiváloknak, a Tiszazugi Zenei Fesztiválnak, a Liszt Ferenc Kamara- zenekarral közösen, évente megrendezett Mester és Tanítványa elnevezésű koncertsorozatnak, a Tihanyi Bencés Apátság koncertsorozatának, s más, a klasszikus zene népszerűsítését szolgáló rendezvénysorozatnak. A Baross Gábor által 1948-ban alapított énekkar és az 1957-ben létrehozott, jelenlegi formájában vonós kamarazenekarként működő zenekar az elmúlt évtizedekben számos hazai és külföldi nemzetközi versenyen és fesztiválon nyert díjakat.

Rendező:

ELTE Művészeti Együttes

Jegyár:

2 200, 3 200, 4 500, 7 000 Ft