Az a feladatunk, hogy valódi tehetségeket formáljunk, akikben megvan a mesterré váláshoz szükséges képesség, s ne foglalkozzunk a tehetségtelen középszerrel.

Liszt Giovanni Sgambatinak
Orgona tanszak

2020. október 18. 19.30-22.00

Nagyterem

A Zeneakadémia műhelyei

Orgona tanszak A Zeneakadémia saját szervezésű programja

J. S. Bach: F-dúr toccata és fúga, BWV 540
Franck: h-moll korál
Antalffy-Zsiross: Három könnyű korálelőjáték, op. 22
Gárdonyi Zsolt: Lift high the Cross
Vizi Dávid (orgona)
Hans Koessler a magyar zenetörténet-írás egyik megkerülhetetlen alakja, nevét azonban szinte kizárólag egyetlen kontextusban emlegetik: ő volt ugyanis a századforduló zenésznemzedékének, köztük Dohnányinak, Bartóknak és Kodálynak a zeneszerzéstanára. Arról viszont jóval kevesebb szó esik, hogy az orgonaművész Koesslert eredetileg orgonatanárnak és kórusvezetőnek hívták meg a Zeneakadémia 1882-ben elindított orgona szakára, ahol olyan művészek köszönhették neki képzettségüket és pályafutásukat, mint Antalffy-Zsiross Dezső, Hammerschlag János és Zalánfy Aladár. Az orgonistaképzés jelentősége azóta sem csökkent az intézményben, ahol az orgona tanszéki csoport jelenlegi vezetője Fassang László, a növendékek pedig 2018 óta egy kivételesen nagyszerű hangszeren, a Nagyterem nemrég újjáépített Voit-orgonáján mutathatják be a tudásukat – azon az instrumentumon, amelynek eredeti változatát éppen a Koessler-tanítvány Antalffy-Zsiross szólaltatta meg először 1907. május 15-én.

Rendező:

Zeneakadémia Koncertközpont

Jegyár:

Díjtalan belépő igényelhető a Zeneakadémia jegypénztárában, a koncert előtt egy hónappal.

Hasonló események:

2020. 10. 6
19:00
A fekete-fehér színei

Borbély László

In memoriam Glenn Gould

Solti terem