Az a feladatunk, hogy valódi tehetségeket formáljunk, akikben megvan a mesterré váláshoz szükséges képesség, s ne foglalkozzunk a tehetségtelen középszerrel.

Liszt Giovanni Sgambatinak
Binder Trió

2021. október 9. 19.00-21.00

Solti terem

Jazz itt!

Binder Trió A Zeneakadémia saját szervezésű programja

Binder Károly (zongora), Fonay Tibor (bőgő), Hidász Tamás (dobok)

Binder Károly zeneszerző, zongoraművész a hetvenes évek második fele óta a magyar zenei élet megkerülhetetlen alakja. Munkássága a modern mainstream jazztől a kortárs és avantgárd klasszikus zenén, valamint az úgynevezett magyar népi free jazzen keresztül a népzenéig számos műfajt és stílust ölel át. Szerzőként több mint 300 kompozíció áll mögötte, melyek többsége kamara- és zongoramű, emellett nem kevesebb, mint 43 színházi, hangjáték- és filmzene fűződik a nevéhez. Pedagógusi pályája is nagyívű: a híres „Postás” (Erkel Ferenc) Zeneiskola jazz tanszakán kezdett oktatni, később a Zeneművészeti Főiskolán tanított jazz-zongorát és zeneszerzést, majd hosszú évekig a Zeneakadémia Jazz Tanszékének vezetője volt. Előadóművészként, koncertező zenészként 67 nagylemeze jelent meg, melyek többsége szerzői album. Egyaránt kedveli a nagyobb kamarazenekari és a kisebb felállásokat, valamint a szólózongorát is. Ezúttal trió formációban lép fel, ahol muzsikustársai a fiatal generáció két különleges tehetsége, Fonay Tibor bőgős és Hidász Tamás dobos lesznek.
 

Rendező:

Zeneakadémia Koncertközpont

Támogató:

A koncert a Kormány 1290/ 2020. (VI. 5.) Korm. határozata alapján a kulturális intézmények által képviselt terület koronavírus világjárvány okozta gazdasági nehézségeinek enyhítése érdekében született támogatással valósul meg.

Jegyár:

2 500 Ft

Sorozat:

Jazz itt!

A sorozat további eseményei:

2021. 12. 1
19:00
Jazz itt!

Jazzation

Pannonica

Solti terem