Engedtessék meg nekem, hogy a magyar nyelvben való sajnálatos tudatlanságom ellenére születésemtől a sírig szívemben és érzéseimben magyar maradjak, és ennek megfelelően odaadóan elő kívánjam mozdítani a magyar zenekultúra ügyét.

Liszt Augusz Antalnak

Tájékoztatás a Zeneakadémia márciusi koncertjeivel és a már megvásárolt jegyek visszaváltásával kapcsolatban

2020. március 18.

Tájékoztatjuk tisztelt Közönségünket, hogy a 2020. március 12-étől hatályos, az Európában terjedő új koronavírus elleni hatékony védekezés érdekében hozott kormányhatározat értelmében nem áll módunkban megtartani márciusban tervezett előadásainkat. Célunk, hogy az elmaradó előadások egy részét későbbi időpontokban meg tudjuk rendezni, jelenleg is folytatjuk az egyeztetéseket az érintett művészekkel.

 

A Zeneakadémián megvalósuló, márciusra tervezett koncertekkel kapcsolatban az alábbi információt tudjuk közölni, az áprilisi koncertekről hamarosan szintén tájékoztatást adunk:

 

Eredeti dátumTeremKoncert címeÚj időpont
2020.03.12.NagyteremKelemen Barnabás2020.09.19.
2020.03.13Solti teremArtisjus Zeneszerző Workshop zárókoncertÚJ IDŐPONT EGYEZTETÉS ALATT
2020.03.13NagyteremÓbudai Danubia ZenekarELMARAD, információ: www.odz.hu
2020.03.17Régi Zeneakadémia, KamarateremZhang Zhong Shi zongora koncertje2021. március 16.
információ:
Sino-Európai Alapítvány a Kínai Kultúráért és Oktatásért
2020.03.17NagyteremWolfgang SeifenELMARAD, információ: www.zeneakademia.hu
2020.03.18Solti teremVersenygyőztesek koncertjeELMARAD, információ:
www.zeneakademia.hu
2020.03.18NagyteremVárjon Dénes zongoraestjeÚJ IDŐPONT EGYEZTETÉS ALATT, információ: www.azongora.hu
2020.03.19Solti teremLeonard Elschenbroich és Alexei GrynyukELMARAD, információ: www.zeneakademia.hu
2020.03.19NagyteremNemzeti Filharmonikus ZenekarELMARAD, információ: www.filharmonikusok.hu
2020.03.20NagyteremFenyő László és a Borodin QuartetELMARAD, információ: www.zeneakademia.hu
2020.03.21NagyteremMÁV Szimfonikus ZenekarELMARAD, információ: www.mavzenekar.hu
2020.03.21Solti teremPusker Júlia, Christoph Heesch és Szabó Marcell2020.09.22.
2020.03.22Nagyterem Beethoven mosolyaELMARAD, információ: www.bdz.hu
2020.03.22.Solti teremZenélő vadak2020.12.13.
2020.03.22Nagyterem Budafoki Dohnányi ZenekarELMARAD, információ: www.bdz.hu
2020.03.25Nagyterem Bogányi GergelyELMARAD, információ: www.boganyigergely.hu
2020.03.26Solti teremRánki Fülöp2020.09.23
2020.03.26Nagyterem Roberto González-Monjas és a MÁV Szimfonikus ZenekarELMARAD, információ: www.mavzenekar.hu
2020.03.27NagyteremWiener Sängerknaben2020.10.04.
2020.03.28Nagyterem Zuglói FilharmóniaELMARAD, információ: www.zugloifilharmonia.hu
2020.03.28Solti teremSTUDIO 52020.11.09
2020.03.29NagyteremRolla János és a Zeneakadémia Kamarazenekara/22020.09.18
2020.03.30Nagyterem MÁV Szimfonikus ZenekarELMARAD, információ: 
www.filharmonia.hu

 

A Liszt-kukacok Akadémiájának gyermekfoglalkozásai, valamint a Liszt Múzeum eseményei kivétel nélkül elmaradnak.

A módosított időpontban megrendezett koncertekre a már megváltott jegyek és bérletek az új időpontban is érvényesek.

Ha Önnek olyan koncertre van jegye, amelynek szervezője nem a Zeneakadémia Koncertközpontja, úgy a jegyek árának visszatérítéséről az adott koncertek rendezői (ld. a fenti táblázatot) tudnak felvilágosítást nyújtani.

 

A Zeneakadémia saját szervezésű, elmaradó koncertjeire vásárolt jegyek árának visszatérítése az alábbiak szerint történik.

1.  A Zeneakadémia saját szervezésében megvalósuló és végleg elmaradó koncertek online vásárolt jegyei esetében szolgáltató partnerünk, az Interticket Kft. végzi a visszautalást, ehhez Önnek semmit nem kell tennie. 

2.  Az Interticket Kft. rövidesen létrehoz egy felületet, amely a jegy.hu központi oldalon lesz elérhető, ennek elkészültéről honlapunkon azonnal értesítést adunk. Az új időpontban tartandó koncertekre szóló jegyek esetleges visszaváltását ezen a felületen külön igényelni kell. Csak azon jegyek vételára fizethető vissza, amelyek visszatérítését a vásárló az erre szolgáló felületen kezdeményezi.

3.  Ugyanezen a felületen lehet majd jelezni, ha a valamely elmaradt koncertre vásárolt jegyének ellenértékét nem kívánja visszaigényelni, ezzel is segítséget nyújtva abban, hogy ősszel minél több koncertet tudjunk rendezni.

4.  A jegypénztárakban váltott jegyek a Kormány által meghirdetett vészhelyzet megszűnése után  a vásárlás helyszínén lesznek visszaválthatók.

 

Felhívjuk figyelmüket, hogy a visszaváltás lehetősége egyelőre csak a jegyekre vonatkozik, a bérletek elmaradó koncertjeinek kompenzációjával kapcsolatban később adunk tájékoztatást.

A jegyek visszaváltásával kapcsolatban szíves türelmüket kérjük, mert a nagyszámú jegy együttes visszatérítésének  megszervezése időigényes feladat mind a szolgáltató, mind a magunk számára.

A Zeneakadémia jegypénztára további intézkedésig zárva tart, az újranyitásról értesítést küldünk. Munkatársaink a kozonsegkapcsolat [at] zeneakademia [dot] hu email címen tudnak felvilágosítást adni.

Minden változásról hírt adunk a Zeneakadémia honlapján és Facebook oldalán, valamint feliratkozott látogatóinkat hírlevélben is tájékoztatjuk a programjainkat érintő változásokról. Ezért is érdemes honlapunkon feliratkozni a Zeneakadémia Extra szolgáltatásra.

2020. március 18.