A technika a lélekből szülessen meg, ne a mechanikából.

Liszt Lina Ramannak

TÁJÉKOZTATÁS A ZENEAKADÉMIA KONCERTJEIRŐL 2021. FEBRUÁR 9 – FEBRUÁR 28.

2021. február 8.

Tisztelt Közönségünk!

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vezetése a járványhelyzetre tekintettel úgy döntött, hogy 2021. március 31-ig nem rendez nyilvános koncerteket a Zeneakadémián. Előadásaink nagy részét ingyenes online közvetítés keretében tekinthetik meg.

Jiyeong Mun és Fenyő László március 5-i koncertjét, amelyre korábban jegyeket árusítottunk, online tekinthetik meg nézőink, így a jegyeket visszaváltjuk. Julia Lezsnyeva és a Venice Baroque Orchestra március 13-i koncertje elmarad, az erre korábban megvásárolt jegyeket szintén visszaváltjuk. A pénztárban vásárolt jegyeket 2021. június 30-ig váltjuk vissza. Az online vásárolt jegyek visszaváltását is elindítjuk jegyértékesítő partnerünkön keresztül. (A visszautalást szolgáltatónk, az InterTicket Kft. végzi, a folyamat több hetet is igénybe vehet.) Bérletes látogatóinknak a bérletük adott koncertre vonatkozó hányadával egyenértékű jegyutalványt adunk a következő hetekben. Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Zeneakadémia közvetítései térítésmentesek, így e jegyutalványok nem válthatók be online közvetítési hozzáférések vásárlására.

Ha Önnek olyan koncertre van jegye, amelynek szervezője nem a Zeneakadémia Koncertközpont, úgy a jegyek árának visszatérítéséről az adott koncert rendezője tud felvilágosítást adni.

A Zeneakadémia 2021. február 9 – február 28. közötti programjairól az alábbi tájékoztatást adjuk.

 

2021.02.0919:30Cziffra öröksége – A Cziffra György-Emlékév nyitóeseményeÉlő közvetítés a Cziffra Fesztivál honlapján, a Zeneakadémia Online Koncertterméből, a Cziffra Fesztivál és a Zeneakadémia FB oldalán és YouTube csatornáján.
www.cziffrafesztival.hu
2021.02.1019:30Budafoki Dohnányi ZenekarÉlő közvetítés a Budafoki Dohnányi Zenekar és a Zeneakadémia honlapján, FB oldalán és YouTube csatornáján. További információ itt.
www.bdz.hu
2021.02.1119:30Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Élő közvetítés a Zeneakadémia honlapján és YouTube csatornáján, valamint a Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar FB oldalán.
www.filharmonikusok.hu

2021.02.12.19:30Bogányi Gergely és Ács DominikaÉlő közvetítés a Zeneakadémia Online Koncertterméből, FB oldalán és YouTube csatornáján.
2021.02.1319:30Concerto BudapestÉlő közvetítés a Zeneakadémia és a Concerto Budapest honlapján, FB oldalán és YouTube csatornáján, valamint a Papageno honlapján. További információ itt.
www.concertobudapest.hu
2021.02.1418:00Óbudai Danubia Zenekar

Élő közvetítés az Óbudai Danubia Zenekar honlapján és az InterTicket online felületén. További információ itt.
www.utazenehez.hu

2021.02.1619:00A Zeneakadémia Kortárs Ensemble koncertje – Soproni József köszöntése

Élő közvetítés a Zeneakadémia Online Koncertterméből, FB oldalán és YouTube csatornáján.

2021.02.1919:30Kurtág 95

Élő közvetítés a BMC, az Óbudai Danubia Zenekar és a Zeneakadémia honlapján és FB oldalán, valamint a BMC és a Zeneakadémia YouTube csatornáján. További információ itt.

 

2021.02.2019:30Kokas Katalin, Kelemen Barnabás és barátaik 4. – FAB Ensemble

Online közvetítés a Zeneakadémia Online Koncertterméből és a Fesztivál Akadémia honlapján, mindkét intézmény FB oldalán és YouTube csatornáján, valamint a Papageno honlapján.

2021.02.2111:00Kvartettet otthonra – Liszt-kukacok Akadémiája – Zenészbörze

Online közvetítés a Zeneakadémia FB oldalán és YouTube csatornáján.

2021.02.2119:30Kurtág 95 – Szőllősy 100 – A Zeneakadémia Kortárs Ensemble koncertje

Élő közvetítés a Zeneakadémia és a BMC honlapján, FB oldalán és YouTube csatornáján.

2021.02.2219:30A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Élő közvetítés a Magyar Rádió és a Zeneakadémia honlapján, FB oldalán és YouTube csatornáján. További információ itt.

www.radiomusic.hu

2021.02.2319:30Pannon Filharmonikus Zenekar

Élő közvetítés a Zeneakadémia honlapján és a Pannon Filharmonikusok YT csatornáján. További információ itt.

www.pfz.hu

2021.02.2419:30Amadinda Percussion Project

Élő közvetítés a Zeneakadémia Online Koncertterméből, FB oldalán és YouTube csatornáján.

2021.02.2519:00MÁV Szimfonikus Zenekar

Élő közvetítés a MÁV Szimfonikus Zenekar és a Zeneakadémia honlapján, FB oldalán és YouTube csatornáján. További információ itt

www.mavzenekar.hu

2021.02.2719:45Budapesti Fesztiválzenekar

Élő közvetítés az e-színház oldalán. További információ itt.

www.bfz.hu

2021.02.2816:00Egy nap Párizsban - koncertsorozat

Élő közvetítés a Zeneakadémia Online Koncertterméből, FB oldalán és YouTube csatornáján.

 

A Liszt-kukacok Akadémiájának gyermekfoglalkozásai, az épületlátogatások, valamint a Liszt Múzeum eseményei további értesítésig elmaradnak.

Felhívjuk a kisgyermekes családok figyelmét, hogy a 6-10 éves korosztály számára „Hangszerek titkai” címmel készített ötrészes sorozatunk 15-20 perces filmjei a Zeneakadémia honlapján és a Liszt-kukacok Akadémiája Facebook oldalán még megtekinthetők.

2021. első félévére vonatkozó műsortervünket megtekinthetik honlapunkon, a programoknál, illetve online kiadványunkban. A járványhelyzet okozta bizonytalanság miatt ebben a félévben nem hozunk forgalomba klasszikus bérleteket, és a jegyek árusítását is csak akkor kezdjük meg egy-egy koncertre, amikor már biztosnak tűnik, hogy megrendezhetjük őket közönség jelenlétében.

 

AJÁNDÉKKÁRTYÁK, JEGYUTALVÁNYOK

 

A 2019. március 11 – 2020. december 31. vásárolt ajándékkártyák, illetve kapott  jegyutalványok érvényességi határideje 2021. december 31. A 2021. január 1. után vásárolt ajándékkártyák és a 2021-ben kiküldendő jegyutalványok (ajándékutalványok) a kiadástól számítva egy évig érvényesek. Az  ajándékkártyán (jegyutalványon) szereplő összegből tetszőleges számú alkalommal vásárolható jegy a Zeneakadémia Koncertközpont saját rendezésű koncertjeire. Az ajándékkártya és az elektronikusan küldött vagy a kinyomtatott, papír alapú jegyutalvány a Zeneakadémia jegypénztárában, illetve online is beváltható. 

 

ELÉRHETŐSÉGEK ÉS A JEGYPÉNZTÁR NYITVATARTÁSA

 

Munkatársaink  a kozonsegkapcsolat [at] zeneakademia [dot] hu email címen, valamint hétfőtől csütörtökig, ünnepnapok kivételével 10.00-12.00 és 14.00-16-00 óra között a 06 30-339-58 17-es számon tudnak felvilágosítást adni. (Visszahívást nem tudunk vállalni.)

A Zeneakadémia jegypénztárának aktuális nyitva tartását, kérjük, minden esetben ellenőrizze honlapunkon

A jegypénztár csak nyitvatartási időben tud válaszolni emailekre és felvilágosítást adni telefonon. Tel.: 06-1-321-0690, e-mail: zeneakademia [at] interticket [dot] hu

Minden változásról hírt adunk a Zeneakadémia honlapján és Facebook oldalán, a Zeneakadémia Extra szolgáltatásra feliratkozott látogatóinkat hírlevélben is tájékoztatjuk.

 

Zeneakadémia Koncertközpont